Egy német lap Magyarország Eb-esélyeiről: "Miért, ki fogadott a dánokra vagy a görögökre?"

Feltöltve: 2016, május 27 - 16:21 Frissítve: 2016, május 27 - 18:40

Egy német portál szerint már az is nagy siker Magyarország számára, hogy ott lehet az Európa-bajnokságon, és az is hatalmas eredmény lenne a Storck-csapattól, ha egyáltalán a csoportból továbbjutna. Ugyanakkor felhozták a dánok és a görögök korábbi, csodaszámba menő Eb-szereplését is, mondván nem ez lenne az első torna, ahol egy "outsider" okoz óriási meglepetést.

TOVÁBB: Storck komoly fejfájása: Kit ne vigyen magával az Eb-re? - szavazz! » »

A német tz.de közölt hosszabb összeállítást pénteken a magyar válogatottról, kivesézve nemzeti csapatunk útját az Eb-ig, bemutatva a gárda javarészt német szakmai stábját és persze a játékosokat is, kiemelve a négy, a Bundesligában, vagy annak második vonalában pallérozódó futballistáinkat, azaz Szalai Ádámot, Kleinheisler Lászlót, Stieber Zoltánt és Gulácsi Pétert.

A szerző, Franz Rohleder nem felejtette el kiemelni Király Gábort, aki maga is hosszú éveket húzott le a Hertha, majd később az 1860 München kapujában, és aki a nyári kontinenstornán Lothar Matthäus (megint egy német) rekordját döntheti meg, mint legidősebb Eb-résztvevő.

Ami a magyar válogatott sanszait illeti, a portál reálisan tekint a mieink játékerejére, ugyanakkor egy érdekes összehasonlítással is élt az utóbbi bő két évtized legmeglepőbb Eb-sikereit felidézve.

"A 2016-os, franciaországi Eb selejtezői máris nagy sikert jelentettek Magyarország számára, miután először jutottak ki egy nagy tornára 1986-ot követően. Az Eb-n pedig ennél is régebben jártak a magyarok: 1972-ben, Belgiumban, ahol a negyedik helyen végeztek. Az, hogy ezt megismételjék 2016-ban is, szinte lehetetlennek látszik, de ki fogadott volna 1992-ben Dániára vagy 2004-ben Görögországra? Nem ez lenne az első Európa-bajnokság, amikor egy „outsider” okoz szenzációt a szereplésével. Persze a találgatásokat félretéve fontos leszögezni, hogy már a csoportból való továbbjutás is hatalmas siker lenne a magyarok számára."

Ami pedig a közelgő, Németország elleni felkészülési meccsünket (június 4., Gelsenkirchen) illeti, a lap szerint csodaszámba menne, ha a magyar válogatott meg tudná ismételni a 2004-es sikerét, amikor a már említett Matthäus által irányított nemzeti együttesünk 2-0-ra verte Kaiserslauternben a Nationalelfet. (Fotó: mlsz.hu)

Ha ott leszel az EB-n, ezt olvasd el - fontos infók a szurkolóknak! » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON