Bild: Dárdai már a bércsökkentésre is rávette Dzsudzsákot - aprópénzért megvehetik

Feltöltve: 2015, június 17 - 08:44 Frissítve: 2015, június 17 - 11:26

Dárdai Pál már rábeszélte Dzsudzsák Balázst, hogy a Hertha BSC kedvéért engedjen fizetési igényeiből - írja a Bild. A német lap cikkében kitér arra is, hogy a németeknek mindössze 2 millió eurót kellene nagyságrendileg fizetniük a szélsőért, de egyelőre ennek az összekaparása is gondot jelent. Az újság internetes kiadása hozzáteszi, hogy a berliniek nem akarják megvárni, hogy a labdarúgó szerződése lejárjon Moszkvában.

Továbbra is téma a német sajtóban, hogy Dzsudzsák Balázs a Hertha BSC egyik nyári kiszemeltje. A Bild cikkében saját, meg nem erősített információira hivatkozva több apró részletet is közöl az ügy állásáról.

A bulvárlap úgy tudja, hogy Dárdai Pál mindenképpen szeretné valahogyan Berlinbe vinni a válogatott csapatkapitányát, mert abban több minden megvan, ami tavasszal hiányzott a kék-fehérek keretéből – a gólveszélyesség, a jó előkészítések, és a hatékony pontrúgások egyaránt.

Az újság internetes kiadása azt írja, hogy a szakember a nemzeti együttes finnországi túrája során intenzíven beszélgetett, egyeztetett a lehetőségről Dzsudzsákkal, és arra is rávette, hogy a moszkvai fizetéséből legyen hajlandó engedni a Hertha kedvéért.

A Bild információi szerint – mivel a labdarúgó szerződése csak december 31-ig érvényes – szó sem lenne egy kiemelten magas átigazolási díjról, csupán nagyjából két millió eurót kellene fizetni Dzsudzsákért a Dinamónak, de egyelőre ez sem áll rendelkezésre. Várhatna a klub akár télig, hogy ingyen megkapja, de Dárdai nem akar kockáztatni – teszi hozzá az írás.

A berlini vezetés azon van, hogy John Heitinga után újabb, kiemelt bérrel rendelkező játékostól szabaduljon meg Ronny személyében, közben pedig az illetékesek arra is várnak, hogy az ezzel megbízott cég végre új szponzort vagy szponzorokat találjon. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON