Bild: Őt igazolhatja le Dárdai Dzsudzsák helyett

Feltöltve: 2015, június 22 - 10:18 Frissítve: 2015, június 22 - 10:19

A német Bild értesülései szerint a Schalkétól igazolhat játékost a Dárdai Pál vezette Hertha, ha nem sikerül dűlőre jutnia a Dinamo Moszkvával Dzsudzsák Balázs ügyében.

A Bild már vasárnap este jelezte, hogy a Hertha felkészült arra az esetre is, ha Dzsudzsák Balázst nem sikerült elcsábítania Moszkvából - a Dinamo elnöke szerint a magyar szélső végül maradni fog csapatánál -, és a lap úgy tudja, hogy a berlini együttes a Schalkénál kopogtatott be Sidney Sam iránt érdeklődve.

A lap által csak "királyi transzferként" emlegetett lehetőség célpontja egy 27 éves, ötszörös német válogatott támadó, akit a gelsenkircheniek tavaly nyáron 2,5 millió euróért vettek meg a Bayer Leverkusentől, de nem úgy sikerült az éve, ahogy a klubnál várták, hiszen csak 11 bajnokin kapott végül lehetőséget, ezeken pedig összesen 1 gólpasszig jutott.

A portál szerint ugyanakkor tökéletesen beleillene a Hertha játékrendszerébe a mindkét szélen bevethető és igen gyors játékos, aki vélhetően kevesebbe is kerülne összességében, mint az "Aranylábúnak" nevezett Dzsudzsák.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON