Stieber: "Megmondtam, hogy eligazolok, nagyot csalódtam"

Feltöltve: 2016, január 12 - 12:06 Frissítve: 2016, január 12 - 14:43

Stieber Zoltánt csalódással tölti el, hogy annak ellenére, hogy már októberben közölte klubjával, hogy a télen csapatot váltana, a Hamburg egyelőre csak akadályozza abban, hogy olyan klubhoz kerüljön, ahol megfelelő játéklehetőséget kap. A magyar válogatott középpályás szerint ráadásul már tavaly nyáron is hasonló volt a helyzet, és akkor sem tudott eligazolni. A HSV sportigazgatója szerint még tart az átigazolási időszak, így megoldódhat az ügy.

Hetek óta tart a huzavona Stieber Zoltán ügyében, aki távozni szeretne Hamburgból, ám klubja ennek ellenére a beleki edzőtáborba is kiutaztatta, ahol a tartalékokkal készül, tárgyalni viszont nem igazán tud a kérőivel.

A magyar középpályás a Bild cikke szerint totálisan csalódott csapata vezetésében, el is mondta, hogy miért.

- Már tavaly októberben jeleztem a klub felé, hogy új csapatot keresek magamnak a télen. De már tavaly nyáron is hasonló volt a helyzetem. Kilenc hónapja ugyanaz a lemez. Csalódott vagyok - tette hozzá Stieber, aki a közelgő, a magyar válogatott számára történelmi Eb-szereplés miatt is szeretne olyan klubban futballozni, ahol nem összesen 5(!) percet kap a bajnokságban egy félidény alatt.

A HSV viszont megfelelő helyettes(?) híján nem akarja csak úgy elengedni a légióst, bár Peter Knäbel sportigazgató elmondása szerint dolgoznak az ügyön.

- Kapcsolatban vagyunk Stieber képviselőivel, azon vagyunk, megfelelő megoldást találjunk. Még az átigazolási időszak fele sem telt el - tette hozzá.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON