Dárdai: Ebben a legrosszabb a Hertha - újabb gigász vár rá

Feltöltve: 2016, április 22 - 10:51 Frissítve: 2016, április 22 - 12:52

Nem véletlenül emelte ki Dárdai Pál emlékezetes, kirohanással is vegyített, a Borussia Dortmund elleni kupaelődöntőt követő nyilatkozatában azt, hogy a Borussia elsősorban sebességben nőtt a berliniek fölé a 3-0-s meccsen. Mint kiderült, a Hertha nemhogy élcsapat, de „kiesőjelölt” ebben a tekintetben, épp ezért a magyar szakember úgy döntött, hogy a hét második nagy meccsére, a Bayern München ellen néhány fürgébb játékosnak is bizalmat szavaz.

Utazz a magyar válogatott Eb-meccseire: belépő + tengerparti nyaralás » »

Mint arról beszámoltunk, megvédte csapatát és taktikáját Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője, miután a berlini gárda 3-0-ra kikapott a Borussia Dortmund elleni Német Kupa-elődöntőn.

A magyar szakvezető igazságtalannak érezte a Sky riporterének kritikáját, mely szerint a Hertha túlságosan védekező felfogásban futballozott, így nem lehetett esélye a sikerre nagynevű riválisával szemben, Dárdai élő adásban vitatkozott össze az interjút készítő Thomas Wagnerrel, miközben kiemelte, hogy szerinte sebességben nőtt a Borussia csapata fölé.

Utóbbi kijelentését igazolják a statisztikák is a bz-berlin.de cikke szerint, valóban a berlini gárda utazósebességével akadnak gondok, nem csak a kupában, de a bajnokságban is:

A Hertha a meccsenkénti sprintek számában például a tabella utolsó előtti helyezettje eddig az idényben, a Dárdai csapat 191-szer pörög fel meccsenként, míg a listavezető Stuttgartnál ez a szám 230. Ugyancsak a legrosszabbak közé tartozik a fővárosi csapat átlagsebessége is, ebben a harmadik alulról a Hertha (szerdai ellenfele, a Dortmund a második...).

- Ez a mi nagy hiányosságunk. A Dortmund minden tekintetben gyorsabb volt nálunk. Nem is meglepő, hogy ebben a tekintetben így állunk – kommentált a lap cikke szerint Dárdai.

Aki a Bayern elleni, szombati (15:30) presztízsmeccsre emiatt is több helyen változtathat majd. Kikerülhet a kezdőcsapatból Genki Haraguchi, Jens Hegeler, Salomon Kalou és Per Skjelbred is, helyettük Valentin Stocker, Peter Pekarik, Alexander Baumjohann és Tolga Ciğerci hozhatja a várt lendületet és sebességet a bajorok ellen.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON