Eldőlt: Dárdai 2017-ig a Hertha edzője marad - ennyit keres majd

Feltöltve: 2016, május 6 - 09:25 Frissítve: 2016, május 6 - 17:46

Dárdai Pál marad a Bundesliga 5. helyén álló, és még a BL-indulásért is versenyben lévő Hertha BSC vezetőedzője 2017 nyaráig - ezt maga a magyar szakember ismerte el egy német lapnak, amely beszámolt a "hosszabbításról". Az is kiderült, mennyit kereshet majd a szakember.

TABELLA: A Bundesliga állása itt - kattints!

A Bild számolt be arról, hogy a berlini klubvezetés a folytatást is Dárdai Pállal képzeli el, miután elégedettek a gárda szezonbeli szereplésével.

A Hertha két fordulóval a Bundesliga-idény vége előtt az 5. helyen áll a tabellán, és bár hullámvölgybe került az utóbbi hetekben (utóbbi öt meccsén 1 pontot szerzett), a fővárosiaknak még mindig van esélyük arra, hogy akár Bajnokok Ligájában elindulhassanak, a BL-kvalifikációt jelentő negyedik pozícióban lévő Mönchengladbach csapatával is azonos pontszámmal (49) állnak.

Dárdai maga is elismerte a "szerződéshosszabbítás" tényét, bár az aláírás még nem került rá az új kontraktusra.
- Most kaptam kézhez azt a levelet, amely szerint 2017-ig én leszek a Hertha vezetőedzője - nyilatkozta a volt szövetségi kapitány.

Michael Preetz csapatmenedzser a hosszabbítás kapcsán kiemelte, hogy Dárdait továbbra is határozatlan idejű szerződés köti a klubhoz, és ha esetleg fel is kellene állnia a kispadról, a berlini utánpótlásban mindenképpen helye lesz.

A Bild információi szerint egyébként a magyar tréner 600 ezer eurót keres évente majd az új kontraktussal, ami jelentős fizetésemelést jelent az esetében.

Ott leszel az Eb magyar meccsein? Itt vannak a legolcsóbb szállások! » »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON