Hivatalos: Miriuta elvállalta - a nehéz anyagi helyzetben lévő Marosvásárhely edzője

Feltöltve: 2015, július 9 - 08:41 Frissítve: 2015, július 9 - 12:12

Hivatalosan is bejelentették, hogy a marosvásárhelyi csapat irányítását csütörtöktől Miriuta László veszi át. A dolog pikantériája, hogy az ASA ugyanúgy pénzügyi nehézségekkel küzd, mint a szakvezető két korábbi klubja, a Kolozsvár, valamint az ETO.

A marosvásárhelyi ASA csapata nyerte szerda este a román szuperkupát. A Konstancán megrendezett mérkőzésen a marosvásárhelyi csapat a bukaresti Steauát győzte le 1-0-ra.

Az ASA egy - az utolsó fordulóban történt - váratlan megbicsaklás után második helyen zárta a román bajnokságot, és annak köszönhetően szerepelhetett a szuperkupa mérkőzésen, hogy a Steaua mind a bajnokságot, mind a kupát megnyerte.

Az ASA-nak nehéz körülmények között kellett pályára lépnie. Két nappal a mérkőzés előtt ugyanis a korrupcióellenes ügyészség a csapat illegális önkormányzati finanszírozásának gyanúja miatt elrendelte a klub bankszámláinak zárolását. A pénzügyi gondok következtében a nyáron leszerződtetett Dan Petrescu edző bejelentette, hogy a szuperkupa után Kínába szerződik. A vásárhelyi keret hat játékosa pedig nem fogadta el, hogy a kialkudottnál kedvezőtlenebb szerződést kössön a klubbal, és már a szerdai mérkőzés előtt távozott a csapattól.

Szerdán bejelentették, a vásárhelyi csapat irányítását csütörtöktől Miriuta Vasile (László) egykori magyar válogatott veszi át. (MTI nyomán)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON