Kihagyja az Eb-t a Real Madrid sztárja

Feltöltve: 2016, május 25 - 21:35 Frissítve: 2016, május 25 - 21:36

Raphaël Varane combsérülése miatt kikerült a házigazda francia labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki keretéből, helyére Adil Ramit hívták be.

Vasárnap derült ki, hogy a Real Madrid huszonhárom éves védője, Raphäel Varane nem játszhat a Bajnokok Ligája szombati, milánói döntőjében az Atlético Madrid ellen. Varane combja az egyik edzésen sérült meg, ezért várhatóan legalább három hétig nem léphet pályára.

A francia szövetség kedd esti közleménye szerint az orvosi vizsgálatok megerősítették a korábbi diagnózist, miszerint elszakadt Varane combizma, a felépülés pedig túlságosan hosszú időt vesz igénybe ahhoz, hogy szerepelhessen az Európa-bajnokságon.

Didier Deschamps szövetségi kapitány hétfőn behívta a keretbe Adil Ramit, a Sevilla harmincéves hátvédjét, aki eddig huszonhat alkalommal játszott a válogatottban, de legutóbb három évvel ezelőtt, a Brazília elleni barátságos találkozón kapott lehetőséget. Rami a közelmúltban keményen kritizálta a kapitányt, mert nem szerepelt a május 12-én kihirdetett 23 fős keretben és a nyolc tartalék között sem.

Az edzőnek május 31-ig kell véglegesítenie keretét. A francia nemzeti csapat Románia ellen játssza a torna nyitómérkőzését Párizsban, június 10-én. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON