Három magyarral kapott ki a Vidi EL-ellenfele

Feltöltve: 2015, augusztus 23 - 17:32 Frissítve: 2015, augusztus 23 - 20:23

Hazai vereséggel melegített a Videoton elleni Európa Liga-visszavágóra a Lech Poznan: a lengyel együttes – Lovrencsics Gergőt kezdőként, Holman Dávidot és Kádár Tamást pedig csereként bevetve – 1-0-ra kapott ki otthon a listavezető Piast Gliwice együttesétől.

Lovrencsics Gergő kezdőként lépett pályára a vasárnapi rangadón, amelyen a kihívó és listavezető Piast Gliwice végül 1-0-ra nyert meg a címvédő Lech Poznan otthonában.

A magyar válogatott szélsőt a 70. percben váltotta a Ferencvárostól kölcsönkapott Holman Dávid, és ekkor már a pályán volt az a Kádár Tamás is, aki a 64. percben, Arajuuri helyett lépett pályára.

A vendégek a cseh válogatott középpályás, Kamil Vacek 44. percben esett góljával győztek 1-0-ra, így hat fordulót követően is egy vereséggel vezetik a tabellát, köszönhetően a 15 gyűjtött pontjuknak.

A tabella 14. helyén tanyázó Lech legközelebb jövő csütörtökön lép pályára a Videoton elleni Európa Liga-visszavágón, a rájátszás első meccsén a lengyel csapat 3-0-ra győzött.

Lech Poznan – Piast Gliwice 0-1 (Vacek 44.)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON