FIFA: Blatter nem adja fel és fellebbez

Feltöltve: 2015, október 10 - 07:30 Frissítve: 2015, október 10 - 07:41

Fellebbez az etikai bizottság csütörtöki döntése ellen Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, akit a testület 90 napra felfüggesztett tisztségéből. Blatter bízik benne, hogy tíz nap múlva újra munkába állhat.

Ügyvédje, Richard Cullen pénteken azt közölte, hogy a határozat ellen még csütörtökön fellebbezést nyújtottak be, amelyről a bermudai Larry Mussenden vezette fellebbviteli bizottságnak kell majd döntenie. Blatter ezzel együtt csütörtökön este elhagyta a FIFA zürichi központját.

Jogi képviselői korábban úgy fogalmaztak, hogy a svájci sportdiplomata "csalódott, amiért az etikai bizottság nem követte az etikai és fegyelmi szabályzatot, ugyanis mindkettő lehetőséget biztosít egy meghallgatásra". Emellett a fellebbezésben azt is nehezményezik - legalábbis a New York Times tudósítása szerint -, hogy Blatter csak akkor értesült a felfüggesztésről, amikor azt már nyilvánosságra hozták.

A FIFA-elnök bizalmasa, Klaus Stoehlker német-svájci újságíró az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: Blatter komolyan bízik abban, hogy tíz napon belül döntés születik ügyében, és akkor visszatérhet a munkájához.

A FIFA-elnök mellett Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, FIFA-alelnök is hasonló büntetést kapott - ő is jelezte, hogy várhatóan fellebbez. Ezt két napon belül be kell nyújtani, egy héten belül pedig írásban is meg kell indokolni.

A 79 éves Joseph Blattert - aki 17 éve áll a FIFA élén - két hete a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki, néhány nappal később pedig napvilágot látott a sajtóhír, miszerint a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség. A vizsgálat azzal összefüggésben indult, hogy Platini kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet - mint mondta - tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, s eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

A csütörtöki döntés nyomán a rangidős alelnök, a 69 éves kameruni Issa Hayatou irányíthatja a világszövetséget, az UEFA azonban nem nevez ki átmeneti elnököt. Utóbbi szervezet végrehajtó bizottsága kiállt Michel Platini mellett, s közölte: minden szükséges lépést megtesz, hogy tisztázza a francia sportvezetőt. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON