Dzsudzsák után újabb magyar lett bajnok Hollandiában

Feltöltve: 2016, május 20 - 15:55 Frissítve: 2016, május 20 - 15:56

Dzsudzsák Balázs után Kun Bertalan is a PSV Eindhoven színeiben ünnepelhetett bajnoki címet Hollandiában, a fiatal tehetség a felnőttek között is diadalmaskodó U17-es együttessel ért révbe. A következő szezonban már a fiatalok Bajnokok Ligájában is szerepelhet, egy korosztállyal feljebb.

Ott leszel az Eb magyar meccsein? Itt vannak a legolcsóbb szállások! » »

A holland PSV Eindhoven 2015 júliusában jelentette be, hogy szerződtette a 16 éves Kun Bertalant. A korábbi veszprémi játékos lassan öt éve pallérozódik a korábbi BEK-győztes klubnál, és a múlt nyáron 1+1 éves szerződést kötött Dzsudzsák Balázs korábbi csapatával.

Remekül is sikerült rögtön az első éve a csapatnál, hiszen az U17-es korosztállyal bajnoki címet nyert a tini. Kun az első félévben alapembernek számított, majd egy hosszabb eltiltás miatt kikerült a kezdőből, de így is 6 góllal és 5 gólpasszal zárt. A következő idényben már az U19-es gárda tagja lesz, amellyel a korosztályos Bajnokok Ligájában is szerepelhet majd.

Az 1999-es születésű középpályás 2011-ben került a PSV-hez, előtte Veszprém kötelékébe tartozott, és a sokáig csak azért nem kötöttek vele szerződést, mert a FIFA nem adta áldását rá, mivel a nemzetközi szövetség csak 16 éven felüli játékosok nemzetközi átigazolását engedélyezi az Európai Unión belül, így a fiatal futballista csak edzeni tudott múlt nyárig a klubnál.

Arról, hogy a fiatal magyar milyen nagyszerű technikai tudással rendelkezik, az alábbi videó is tanúskodik:

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON