Nemzetközi foci

13-0: A Roma edzőjének ez sem elég

Feltöltve: 2012, augusztus 7 - 07:24

Egy felkészülési mérkőzésen kiütéses, 13-0-s győzelmet aratott a Roma az ausztriai Irdning csapata ellen, azonban az együttes trénere, Zdenek Zeman szerint képesek ennél jobb teljesítményre is.

C. Ronaldo elárulta, hova akar igazolni

Feltöltve: 2012, augusztus 7 - 06:54

Cristiano Ronaldo egyszer majd szívesen játszanak az észak-amerikai profi bajnokságban - erről a portugál egy friss nyilatkozatában beszélt. A Real Madrid csillaga jelenleg csapatával éppen a tengerentúlon túrázik.

Bunda: A Juventus egyik edzője már lemondott

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 22:52

Antonio Contes egyik segítője, Cristian Stellini lemondott posztjáról a tovább burjánzó olasz bundabotrány miatt – a szakember távozásáról a Juventus honlapja számolt be.

City: Rendőrségi ügy lett a banándobálásból

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 19:48

Az ír rendőrség fogja kivizsgálni azt a panaszt, amely szerint a Limerick ellen 4-0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen megdobták egy banánnal a Manchester City francia hátvédjét, Gael Clichyt.

Mourinho: Már majdnem teljesen kész a keret

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 15:13

José Mourinho, a Real Madrid mestere elmondta, nagyrészt kialakult a gárda kerete a következő szezonra. A luzitán tréner leszögezte, tudják, hogy nagyon nehéz lesz megvédeni a legutóbb megszerzett bajnoki aranyérmet.

Videó: Fiatalja hozta a bronzérmet a Bayernnek

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 13:02

A Werder Bremen nyerte a felkészülési tornának számító Német Ligakupát, miután a döntőben 3-3-as döntetlen után büntetőkkel 5-4-re verte a Dortmundot. A Bayern a fiatal Mitchell Weiser góljával győzött 1-0-ra a bronzmeccsen a Hamburg ellen.

Milan: Kiszemelteket nevezett meg az olasz sajtó

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 12:05

A Roma középpályása, David Pizarro a Milan elsőszámú jelöltje a középpálya megerősítésére - írja a Corriere dello Sport. A lap szerint emellett középső védőt, balhátvédet és támadót is szeretne szerződtetni a lombard alakulat.

Videó: 62 méterről rúgtak győztes gólt egy bajnokin

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 10:50

Egy 62 méterről szerzett góllal nyerte meg 1-0-ra Dalian Shide elleni mérkőzését a Beijing Guoan a kínai bajnokságban. Xu Liang parádés helyzetfelismerés után ívelt a kapuba.

Videó: Óriási kötény után nyílt ki a City gólcsapja

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 10:18

4-0-s győzelmet aratott a Manchester City felkészülési mérkőzésen az ír Limerick ellen. A gólokat Dzeko (2), Boyata és Scapuzzi szerezték, a bosnyák első találata előtt James Milner egy hatalmas kötényt osztott ki.

Videó: Kiszakadt a háló a Real Madrid góljától

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 08:34

A Real Madrid Xabi Alonso és Khedira (illetve Suarez) találataival 2-1-es győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen a mexikói bajnok Santos Laguna ellen. Nézd meg a gólokat, a spanyol középpályás lövésétől kiszakadt a háló is!

Tovább nyúlik a MU átigazolási sagája

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 07:27

Bár a brit sajtó már-már kész tényként közölte, hogy a Manchester United megegyezett elsőszámú kiszemeltjének, Lucas Mourának a klubjával, a Sao Paulo cáfolta, hogy rábólintott volna a 30 millió fontos ajánlatra. A brazil szövetség is lelőtt egy kacsát.

Ribéry: A Bayern jobb a spanyol gigászoknál

Feltöltve: 2012, augusztus 6 - 06:57

A Bayern München francia válogatott szélsője, Frank Ribéry egy német lapnak adott nyilatkozatában elmondta, a Németországba történő igazolása előtt őt is vonzotta a Barcelona és a Real Madrid csapata, azonban úgy gondolja, a bajor együttes jelenleg már jobb erőket képvisel a spanyol gigászoknál.

Videó: Seedorf szabadrúgásból lőtte új élete első gólját

Feltöltve: 2012, augusztus 5 - 20:05

Megszerezte első brazíliai találatát Clarence Seedorf. A holland középpályás a Botafogo Atlético GO elleni 2-1-es győzelme alkalmával emelt be egy szabadrúgást.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel