Megfoszthatnak négy Barca-játékost a BL-címétől

Feltöltve: 2015, június 10 - 06:58 Frissítve: 2015, június 10 - 07:24

Egy belga lap beszámolója szerint az UEFA visszakérheti a Barcelonában szereplő Thomas Vermaelen BL-döntő után kapott aranyérmét, mivel a labdarúgó egyetlen percet sem töltött a pályán a sorozat előző kiírásában. Rajta kívül még hárman vannak ugyanilyen helyzetben.

A Barcelona játékosa, Thomas Vermaelen gyakorlatilag az egész szezont kihagyta sérülés miatt, mégis spanyol bajnoki aranyérmesnek, kupagyőztesnek és Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát a katalánokkal. A furcsaságon természetesen azóta is előszeretettel élcelődnek az interneten, egy belga lap pedig arról számol be, hogy a labdarúgó kénytelen lesz visszaadni a finálé után átvett érmét.

A voetbalkrant.com cikke szerint az UEFA szabályai előírják, hogy az a futballista minősül egy sorozatban győztesnek, aki pályára lépett az adott klub színeiben valamely szóban forgó mérkőzésen.

Mivel Vermaelen ezt a feltételt nem teljesíti, a "cím" mellett megfoszthatják a medáljától is. Nem csak ő jár egyébként ebben a cipőben a Barcánál: Claudio Bravo kapus, valamint a brazil bekk, Douglas sem játszott egy percet sem a sorozatban, mint ahogyan Jordi Masip sem.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON