Ők a magyar foci bűnbakjai - a Vidi légiósa is a feketelistán

Feltöltve: 2015, augusztus 6 - 12:11 Frissítve: 2015, augusztus 6 - 14:58

Kees Luijckx volt a Videoton negatív hőse a BATE Boriszov elleni BL-selejtező párharcában. A holland középpályás a fehérvári mérkőzésen a saját kapujába bólintott, a második találkozón pedig kiállították, így a Vidi ezen momentumoknak is köszönhetően simán kiesett. Luijckx-nek azonban vannak sorstársai. Elég, ha csak Selim Bouadla, Luis Ramos vagy Nikolov Balázs nevét említjük.

A holland Kees Luijckx-et valószínűleg sokan kiáltják majd ki bűnbaknak. Nyilván nem alaptalanul, hiszen a holland az első meccsen összehozott egy szerencsétlen öngólt, majd a visszavágón kiállították, így nagyban hozzájárult, hogy a Videoton elbúcsúzott a Bajnokok Ligája további küzdelmeitől.

Luijckxnek azonban vannak sorstársai, az elmúlt években több NB I-es játékos is hasonlóan járt fontos nemzetközi kupamérkőzésen.

Talán sokan emlékeznek még rá, hogy tavaly a Debrecen milyen körülmények között esett ki a BATE Boriszovval szemben a Bajnokok Ligája hasonló szakaszában. A hazai 1-0-s győzelem után idegenben is vezetett a Loki, Selim Bouadla azonban bő félóra alatt összeszedett két buta sárgát, a fehéroroszok pedig három gólt lőve kiejtették a magyar bajnokot. A kiesésben a legfájóbb az volt, hogy a búcsút jelentő találat a 93. percben érkezett.

Három évvel ezelőtt a Debrecen szintén a BATE Boriszov ellen játszott a BL-selejtezők 3. fordulójában. Az idegenbeli 1-1 után a Lokinak reális esélye volt a továbbjutásra, de hazai pályán 2-0-ra kikapott. A meccs negatív főszereplője Nikolov Balázs volt, aki mellől előbb vezetést szerzett a BATE, majd a második félidő elején kiállíttatta magát, így a Debrecennek minden reménye elszállt az egyenlítésre, sőt kapott még egyet. Érdekesség, hogy a DVSC nem sokkal később szerződést bontott a védővel.

Még ugyanebben az évben az EL-selejtezőjében Luis Ramos a Brugge elleni hazai meccs első félidejébe követett el egy brutális szabálytalanságot, ami után azonnal villant a piros lap. Ezt követően a magyar csapat összeesett, kapott egy sima hármast, így már a hazai találkozón eldőlt a továbbjutás kérdése.

(Összeállításunkban csak azokat az eseteket vettük figyelembe, amelyeken a magyar csapatoknak reális esélyük volt a továbbjutásra a kiállításig vagy az öngólig) (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON