BL: Messi után egy másik ásza is kidőlt a Barcának, Mourinho és Wenger magyarázkodik - visszhangok

Feltöltve: 2015, szeptember 30 - 08:54 Frissítve: 2015, szeptember 30 - 11:44

Volt pár meglepetés a BL keddi játéknapján. Minden bizonnyal kevesen gondolták, hogy a Roma kikap Boriszovban, de az Arsenal hazai vereségére az Olympiakosz ellen is kevesen fogadtak volna. A Porto nagy győzelmet aratott Mourinho ellen, ráadásul a kiválóan teljesítő Iker Casillas új rekordot állított fel, 152. alkalommal védett a Bajnokok Ligájában. Visszhangok.

Julen Lopetegui (Porto): - Be akartuk bizonyítani, hogy le tudjuk győzni a Chelseat, és ez sikerült. A hozzáállásunk és a mentalitásunk példaértékű volt. Nagy meccs volt, ellenfelünk jól játszott, ennek ellenére sok helyzetet kialakítottunk, a harmadik gólt is megszerezhettük volna. Portugáliában nagyon büszkék vagyunk Mourinhora, ő az egyik legjobb edző a futball történetében.

José Mourinho (Chelsea): - Jól játszottunk, sajnos volt két nagy hibánk. Tudtuk, hogyan végzik el a szögleteket, erre kapunk egy ilyen buta gólt. A kapott gólokat leszámítva nem volt gond, hiszen kapufát is lőttünk és nem kaptunk meg egy 11-est. Nem hibáztatom a játékosaimat.

Arsene Wenger (Arsenal): - A vereség ellenére még van esélyünk a továbbjutásra, de nehezebb dolgunk lesz. Nem volt szerencsénk, hiszen az ellenfél majdnem minden lövése gól lett. Egy kapushiba bármikor előfordulhat, de ekkora potyát nem biztos, hogy kapnunk kellett volna. Nem akarok magyarázkodni azért, mert Ospina védett. Vállalom a döntésem következményeit. Nincs más választásunk, a Bayern ellen kell javítanunk.

Luis Enrique, (Barcelona) - A második meccsünket is megnyertük a legjobb játékosunk nélkül, ez mutatja, hogy mekkora ereje van csapatunknak. Több helyzetünk volt, mi irányítottunk, megérdemeltük a sikert. Sajnos Iniestát sérülés miatt le kellett cserélni, egyelőre nem tudni, hogy mennyire súlyos a sérülése. (Azóta kiderült, hogy Iniesta combizom húzódás miatt akár heteket is kihagyhat.)

Roger Schmidt (Bayer Leverkusen): - Nagyon elkeserítő így kikapni, kiválóan játszottunk, vezettünk, igaz a Barcelona nagy nyomást helyezett ránk. A hajrában megfordították a meccset, nekünk pedig ezután már nem volt erőnk a megújulásra. Csapatom azonban bebizonyította, hogy folyamatosan fejlődik.

Rudi Garcia (AS Roma): - Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, az ellenfélnek pedig hatalmas szerencséje volt, három lövésből három gólt szerzett. Innen nagyon nehéz játszani bárki ellen. A szünetben abban bíztam, hogy egy pontot megmenthetünk, ami sokat számított volna. Mindent megtettünk ezért, de a második félidőben csak két gólt szereztünk, így kikaptunk. Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, de semmi nincs veszve.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON