"Nincs benne semmi szent" - A szurkolóknak joguk van kifütyülniük a BL-himnuszt

Feltöltve: 2015, november 3 - 20:36 Frissítve: 2015, november 3 - 20:36

A szurkolóknak jogukban áll kifütyülni a Bajnokok Ligája himnuszát, ha így fejezik ki, hogy elégedetlenek az európai szövetség (UEFA) működésével - vélte Manuel Pellegrini, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az UEFA fegyelmi eljárást indított az angol klubbal szemben, mivel a drukkerek nemtetszésüknek adtak hangot a Sevilla elleni, október 21-i BL-találkozó előtt.

"Mindenkinek joga van tiltakozni" - szögezte le a chilei tréner, Manuel Pellegrini a keddi, spanyolországi visszavágó előtti sajtótájékoztatón. "Ha pfújolnak, azt azért teszik, mert úgy érzik, az UEFA valamit nem jól csinál" - reagált arra, hogy előzőleg a csapatkapitány Vincent Kompany viccnek minősítette a vizsgálatot.

"A Bajnokok Ligája himnuszában nincs semmi szent" - vélekedett a belga védő. "Számos olyan mérkőzést játszottunk, amelyen rasszista megnyilvánulások is voltak, és ezeket el kell viselnünk" - tette hozzá.

A szurkolókat az dühítette fel, hogy tavaly a Manchester Citynek zárt kapuk mögött kellett lejátszania a CSZKA Moszkva elleni mérkőzését az orosz klub drukkereinek korábbi fegyelmezetlensége miatt, s az UEFA nem kártalanította azokat az angolokat, akik kifizették az útjukat az orosz fővárosba, miközben jelentések szerint néhány CSZKA-szimpatizáns azért bejutott az összecsapásra. A City hívei azóta rendszeresen megzavarják a BL himnuszának lejátszását. Az UEFA november 19-én foglalkozik a manchesteri klub ügyével. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON