BL: Egygólos hátrányban a Chelsea, Kassai főszerepben

Feltöltve: 2016, március 9 - 16:01 Frissítve: 2016, március 9 - 16:01

A Chelsea és a Zenit csapata is egygólos hátrányból várja a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóját.

A londoniak sorozatban harmadszor küzdenek a továbbjutásért a Paris Saint-Germain együttesével a kontinentális elitsorozat egyenes kieséses szakaszában. 2014 tavaszán a Chelsea lépett tovább a negyeddöntőből, tavaly pedig a PSG járt sikerrel a nyolcaddöntőben. A mostani párharc első mérkőzését házigazdaként a párizsiak nyerték 2-1-re.

Az angol bajnoki címvédő vezetőedzője, Guus Hiddink szerint hátrányuk miatt nem ők a párharc esélyesei, de azt ígérte, rendkívül kemény ellenfelei lesznek a franciáknak. "Jó csapatunk van, és már visszanyertük az önbizalmunkat. Motiváltnak kell lennünk szerdán, és a játékosoknak maximális összpontosításra lesz szükségük" - vélekedett a 69 éves holland edző.

A Chelsea sérültjei közül John Terry csapatkapitány valószínűleg nem szerepelhet a találkozón, Diego Costa viszont ott lehet a pályán. Hiddink hangsúlyozta, hogy ellenfelük öt-hét játékosát is pihentethette a visszavágó előtt.

David Luiz, a párizsi klub brazil védője 2012-ben a Chelsea-vel nyert Bajnokok Ligáját, tavaly viszont már a franciák színeiben szerzett gólt a Stamford Bridge-n. A mostani visszavágó előtt azt nyilatkozta, hogy továbbra is nagy szeretettel gondol a londoni Kékekre, de természetesen eltökélt a PSG továbbjutása mellett. "Ugyanúgy tisztelem és szeretem a Chelsea-t, mint korábban, de remélem, ezúttal is mi fogunk nyerni. Londonban és a klubnál is nagyon boldog voltam, átéltem ott néhány nagy pillanatot, de immár a PSG-ben játszom és a feladatomra koncentrálok" - mondta David Luiz.

A Zenit-Benfica párharc visszavágóját Kassai Viktor személyében magyar játékvezető dirigálja. A szentpéterváriaknak eddig még nem vezetett meccset, az első találkozót Lisszabonban 1-0-ra megnyerő portugáloknak viszont jó emlékeik lehetnek vele kapcsolatban, mert a statisztikák szerint korábban három alkalommal nyertek és csak egyszer vesztettek, amikor ő volt a bíró.

A portugál bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető Benfica azonban nehéz feladat előtt áll, mert a sérült Luisao és Lisandro Lopez, valamint az eltiltott Jardel és Andre Almeida is hiányozni fog a védelemből, ráadásul a sérült kapus, Julio Cesar sem léphet pályára.

A szentpéterváriak portugál vezetőedzője, Andre Villas-Boas korábban az Academica Coimbra és az FC Porto trénereként már hétszer találkozott a Benficával. A visszavágó előtt optimistán nyilatkozott, mert szerinte fontos, hogy hazai környezetben játszhatják a második meccset.

"A szurkolóink miatt előnynek tartom, hogy a mi otthonunkban lesz a visszavágó. Biztos vagyok benne, hogy a stadionunk tele lesz, és a drukkereink olyan légkört teremtenek, amely segít a csapatnak, hogy új szintre lépjen. Biztosak vagyunk benne, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányt. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutás az álmunk, ez nagyon fontos esemény lehet az orosz labdarúgás számára is" - közölte Villas-Boas.

A Zenit-Benfica mérkőzés magyar idő szerint 18 órakor, a Chelsea-PSG találkozó pedig 20.45-kor kezdődik szerdán. (MTI)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON