Ámokfutás, fejelés és szilvapálinka: Ez várhat Kassaira a BL-döntőn

Feltöltve: 2016, május 28 - 16:32 Frissítve: 2016, május 28 - 19:32

Mint ismeretes, Kassai Viktor lesz a negyedik játékvezető szombaton este, a Bajnokok Ligája milánói döntőjében. Ennek kapcsán szedtük össze a legemlékezetesebb, a negyedik játékvezetőkkel kapcsolatos történéseket és sztorikat a futball világából, hiszen olykor előfordul, hogy a negyedik játékvezető is főszerepbe kerül egy-egy kiemelt párharc során. Előfordult Oscar-díjas alakítás, durva kirohanás, hatmeccses eltiltás, "udvarlás", de olyan is, hogy magát a negyedik játékvezetőt kellett elvezetni a pálya mellől, és az esti fináléban érintett Real, illetve az Atlético edzője is kitett már magáért.


Oscar-díjas esés az angol rangadón

A Manchester United - Arsenal angol rangadó második félidejében, a Vörös Ördögök menedzsere, Louis van Gaal azt reklamálta a negyedik játékvezetőnél, hogy az Ágyúsok játékosai dobálják magukat. Mivel szavakkal láthatóan nem tudta meggyőzni Mike Deant, ezért maga mutatta be mi történik a pályán, és a játékvezető előtt hanyatt dobta magát. A holland tréner esése a mémgyártók nagy kedvence lett. A mérkőzés után a szakember elmondta, hogy sajnálja az esetet, és elnézést kért a játékvezetőtől, valamint segédeitől.


Simeone szolid ámokfutása

A szombati esti BL-döntőn is érdekelt Diego Simeonénak több konfliktusa is volt már a játékvezetőkkel. 2014-ben például nyolc meccses eltiltást kapott, amiért a Real Madrid elleni összecsapás alatt egy vitás esetnél megveregette a negyedik játékvezető tarkóját, majd ezek után megtapsolta a bírói ítéletet. Legutóbb a Barcelona elleni BL visszavágón került az újságok címlapjára. A mérkőzés közben ugyanis a TV felvételeken látható volt, ahogy oldalba vág valakit lefújás előtt. Elsőre úgy tűnt, hogy a negyedik bíró van mellette, ám később kiderült, hogy nem a tartalék játékvezetőn vezette le a dühét, hanem az egyik stábtagján Pedro Pablo Matesanzon, aki az Atletico delegáltja volt a mérkőzésen. Simeone pálya széli tevékenységeit látva lehet, hogy Kassai Viktornak is lesz gondja az argentin szakemberrel…


A játékvezető esete az üveg szilvapálinkával

Az eset nem is olyan rég történt: a cseh bajnokság 29. fordulójában megrendezett Pribram-Slavia mérkőzősen a negyedik játékvezető Marek Pilny olyan ittasan jelent meg, és szaladgált a pálya szélén, hogy a rendezőknek kellett elvezetniük. A Pribram elnöke, Jaroslav Stark elmondta, hogy a meccset követően egy üveg szilvapálinkát talált a bírói öltözőben. Az eset után a cseh szövetség természetesen azonnal felfüggesztette a játékvezetőt.


Klopp: "Úgy viselkedtem, mint egy majom"

A 2013-2014-es bajnokok ligája csoportkörében Jürgen Kloppnak is meggyűlt a baja a negyedik játékvezetővel. A Napoli-Dortmund mérkőzésen dühösen nekirontott a játékvezetőnek, mert a bíró nem engedte be időben, a partvonal mellett ápolt szerb védőjét, Neven Szuboticsot, csapata pedig gólt kapott. A német szakember a mérkőzés után elmondta, sajnálja az esetet, de szerinte ezen a hibán dőlt el a mérkőzés sorsa.


Guardiola ismerkedése a női bíróval

Guardiola nem a játékvezetőkkel való konfliktusairól lett híres edzői pályafutása alatt, néhányszor azonban neki is elfogyott a türelme. Egyik legemlékezetesebb esete az volt, amikor a 2014-es Borussia Mönchengladbach–Bayern München német bajnokin több alkalommal is "inzultálta" a negyedik játékvezetőt aki, történetesen egy nő, Bibiana Steinhaus volt. A spanyol vezetőedző több alkalommal is reklamált, már a mérkőzés közben kezet fogott a negyedik játékvezetővel, megpróbálta átölelni a vállánál és a csípőjénél is. A német játékvezető hölgy, nem fogadta jól Guardiola "közeledését", nem igazán akart foglalkozni a spanyol trénerrel.


Hatmeccses fejelés

A korábbi Chelsea tréner, Andre Villas-Boas a Zenit vezetőedzőjeként szedett összes hat mérkőzésre szóló eltiltást, amikor a Szamara elleni mérkőzésen inzultálta, fejelő mozdulatot tett Ivan Szarajev negyedik játékvezető felé. A fegyelmi bizottság jelentése szerint Villas-Boas elhagyta a technikai zónát és megütötte a játékvezető nyakát.


Hagyd Zlatant inni!

Zlatan Ibrahimovic éppen két mérkőzésre szóló eltiltásából tért vissza a Troyes elleni mérkőzésen. A második félidőben a PSG svéd csatára kiment a pálya szélére pár korty vízért, ezt viszont a negyedik játékvezető nem nézte jó szemel és megpróbálta elvenni a kulacsot a játékostól. Ibrahimovicnak láthatóan ez nem tetszett és mérgesen odébb húzta, majd elhajította a vizes palackot.


Zidane „legendás bólintását” a negyedik bíró szúrta ki

Ami Zinedine Zidane-t illeti, neki még játékos korában gyűlt meg a baja nemegyszer a játékvezetőkkel. Legemlékezetesebb botránya "természetesen" az olasz Materazzi lefejelése volt a 2006-os vb-döntőn: mivel a bíró a labda területét pásztázta, állítólag a negyedik számú spori figyelt fel a nem mindennapi eseményre...


Kik voltak a negyedik számú játékvezetők az elmúlt években BL-döntőkben?

A negyedik számú játékvezető szerepét 1991-ben hozta lére az IFAB, elsősorban adminisztrációs feladatok hárulnak rá, valamint a két vezetőedző esetleges reklamálásának – ami Simeone esetében több mint várható – elsőszámú szenvedő alanya. Sérülés esetén ő helyettesítheti a játékvezetőt vagy asszisztenseit. 2006-ban a németországi világbajnokság mérkőzéseire már ötfősre bővült a játékvezetői team, ezek után a negyedik bíró lett a mérkőzés játékvezetőjének „cseréje”, míg az ötödik bíró a sérült partjelzőt válthatja. Ezen információk tudatában elkönyvelhetjük, hogy ez a pozíció is nagy megtiszteltetés, és Kassai Viktor munkájának elismerése. De vessünk egy pillantást arra, kik kapták ezt a feladatot az elmúlt évek Bl-döntőin!

A tavalyi Juventus – Barcelona mérkőzésen Jonas Eriksson volt ebben a szerepben. Bizonyosan felfelé ívelt azóta a karrierje, hiszen szerdán ő vezette a második legrangosabb kupasorozat, az Európa-Liga döntőjét. Az viszont közel sem elhanyagolható kérdés, hogy Jürgen Klopp és minden Pool szimpatizáns két, meg nem adott büntetőt jogosan kérhet számon a svéd, „másodállásban” vállalati ügynöktől.

A mai döntő „első felvonásán”, 2014-ben Cüneyt Çakır volt az ügyeletes „hosszabbítás felmutató”. A szigoráról és a reklamálás minden formáját büntető szokásáról híres török játékvezetőt, ha csak pár percig is, de minden magyar futball barát a szívébe zárta, hiszen egészen fantasztikus ítéletet hozott az északírek elleni idegenbeli meccsen. Történt, hogy Baird csúnyán szabálytalankodott Németh Krisztiánnal szemben, Cüneyt Çakır játékvezető kiváló döntést hozott és előnyszabályt ítélt, majd az északír játékos gondolta, ha már valamit elkezdett nem végez félmunkát, a pálya közepén szándékosan és nagyon csúnyán felrúgta Kalmárt. Így Cakir az akció végén két sárga lappal, s így kiállítással díjazta Baird megmozdulásait.

A 2013-as német házi BL döntőn (Dortmund – Bayern München) a szlovén Damir Skomina volt a negyedik számú játékvezető. Az utóbbi időből róla kevesebb hírt hallani, ugyanakkor emlékezetes volt még 2015 októberében, mikor José Mourinho egy Dinamo Kijev elleni párharc után rögbi játékvezetőként aposztrofálta Skomina-t. Ahogy a portugál tréner fogalmazott, „Skomina olyan volt, mint a skót rögbisek meccsének játékvezetője, aki szintén nagyon jó volt, de elkövetett egy hibát, amely miatt egész Skócia sírva fakadt.”

Azt elkönyvelhetjük, hogy csak a legjobb bírók kerülhetnek egy Bajnokok Ligája döntő negyedik játékvezetői posztjára, ugyanakkor azt is kijelenthetjük, hogy ők sem hibátlanok.

Összeállították: Bíró Barnabás, Mikó-Baráth György, Narozsnik Zoltán, Papp Levente

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON