EL: A Loki már az első meccsen eldöntötte a továbbjutást - videó

Feltöltve: 2015, július 2 - 20:26 Frissítve: 2015, július 2 - 21:57

A Debrecen az Európa Liga első selejtezőkörében 3-0-ra legyőzte a Sutjeska Niksic együttesét. Az első gólt egy nagy kapusbaki után René Mihelic szerezte a 16. percben. A második félidő közepén Dusan Brkovic fejjel talált be, majd nem sokkal később Ibrahima Sidibe alakította ki a végeredményt. Úgy tűnik, a visszavágó formalitás lesz.

A Loki jól kezdett a montenegrói ellenfelével szemben. A vezető gólhoz azonban kellett egy kapusbaki is: a 16. percben Radovic kijött a tizenhatoson kívülre, pont Mihelic elé fejelt, aki 24 méterről az üres kapuba ívelt. Ezt követően Verpecznek kellett nagyot védenie egy közeli próbálkozás után. A Debrecen ugyan többet birtokolta a labdát, de veszélyt nem jelentett kapura. A 44. percben Kovacevicnek volt egy jó távoli lökete, amit Verpecz bravúrral ütött ki.

A DVSC jól kezdte a második félidőt, de Szakály és Kulcsár is elhibázott egy-egy nagy lehetőséget. A 71. percben Korhut ívelt középre egy szabadrúgást, Brkovic pedig három méterről a kapuba bólintott. Nem sokkal később a csereként beállt Sidibe lőtte ki a bal sarkot, kialakítva ezzel a végeredményt.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Montenegróban. (FOTÓ: MTI)

Debrecen - Sutjeska Niksic 3-0 (Mihelic 16., Brkovic 71., Sidibe 74.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON