Honvéd: "Torghellének köszönettel tartozunk"

Feltöltve: 2011, november 15 - 13:28 Frissítve: 2011, november 15 - 13:28

Supka Attila, a Honvéd mestere jónak ítélte csapata őszi szereplését, de leszögezte, sajnálatos, hogy az együttes nem tudta átlépni a saját árnyékát. A tréner arra is magyarázatot adott, miért kapták ők a legtöbb 11-est, és arról is beszélt, hogyan alakulhat Torghelle Sándor sorsa.

LENGYEL-MAGYAR: Minden a válogatott keddi meccséről - kattints!

- pepsifoci.hu - Az ötödik helyen áll a Honvéd fél távnál az OTP Bank Ligában, a gárda hátránya két pont a dobogós Diósgyőrrel szemben. Supka Attila vezetőedző részletesen értékelte az eddig látottakat a honvedfc.hu-nak:

– Az őszi szereplésünk jónak mondható, persze lehetett volna még jobb is. Ha jobban megnézzük, csak azok a csapatok vannak előttünk, akik anyagilag tehetősebbek. A mérkőzéseinken általában mi szereztük meg a vezetést; a Honvéd nem állt be védekezni, amióta itt vagyok. Nemrég Debrecenben is támadólag játszottunk, és egy jó meccs kerekedett belőle! Egyedül mi szereztünk ott pontot. A Paks ellen tíz emberrel is mentünk előre, benne volt a győzelmünk, de a végén elrohantuk a meccset. Itthon minden rangadót megnyertünk, a Ferencváros, Újpest, Videoton és a Diósgyőr sem tudott pontot szerezni a Bozsikban. Sikerült egy olyan keretet összehozni, amely képes a gyors játékra, gyorsan az ellenfél kapuja elé tud érni. Amikor mindenki odakoncentrált, bárkivel partiban tudtunk lenni. Ami bosszant, hogy nem tudtuk átlépni az árnyékunkat. Az előbb már említett Paks elleni meccset éreztem sorsfordítónak, ha ott megvan a három pont, akkor el tudtunk volna lépni a mezőnytől. A másik fontos meccs a Pécs elleni volt, egy sima mérkőzést nem sikerült megnyerni. Sajnos, amikor nyomás volt a csapaton, azt nem tudtuk elviselni – fogalmazott a tréner, majd arra a kérdésre is felelt, kikkel volt elégedett, és kiktől várt többet a játékosok közül.

– Mindenki hozott egy jó átlagot, vannak néhányan azért, akiktől jobb teljesítményt vártam. Ha valakit ki kell emelnem, az Danilo. Sokat fejlődött tavalyhoz képest. A hozzáállása jó irányba változott, többet fut, agresszívebb lett. És igaz, hogy hét tizenegyest rúgott, de abból jó párat ő harcolt ki.

Apropó büntetők! Supka Attilának arra is van magyarázata, miért a kispestiek lőhették a legtöbb tizenegyest az ősszel.

– Gyors játékosaink vannak, akik agresszíven törnek be az ellenfél tizenhatosára. Nem egyszer átjátsszák, megfutják a védőket, akiknek nem marad más lehetőségük csak szabálytalankodni. Visszanéztük természetesen a nekünk ítélt tizenegyeseket, egyik sem volt jogtalan. Persze, volt amit nem kaptunk meg: a Diósgyőr meccsen egy szabadrúgás variáció után Torghellével szabálytalankodtak. De ami fontosabb, a Paks meccs negyedik percében Abasst rúgták meg, ha ott befújják a jogos tizenegyest, az a mérkőzés biztos máshogy alakul – mondta a szakember.

Szezon közben is érkezett egy nagy erősítés a Bozsik-stadionba, Torghelle Sándor azonnal elkezdte termelni a gólokat a piros-fekete mezben.

– Torghellének csak köszönettel tartozhatunk, sokat segített eddig is a csapaton. Nyárig kötött szerződést a Honvéddal, ő fogja eldönteni, hogy marad, vagy távozik télen. Mi szeretnénk, ha maradna. Egyébként több játékosunk hozzáállására pozitívan hatott Sanyi mentalitása – mondta csatáráról Supka.

A vezetőedző az akadémistákról úgy vélekedett, jelenleg még senki nincsen azon a szinten, hogy bevethessék az élvonalban. Supka a téli erősítési terveket is vázolta:

– Az átigazolási szezon január tizenötödikén kezdődik; a legfontosabb, hogy együtt tartsuk a csapatot. Két-három távozóra lehet számítani, az ő helyükre mindenképpen kell majd igazolni. Ha esetleg lesz megkeresés játékosra, akkor azt a távozót is pótolni kell. Erősítésekre elképzeléseink lennének, de minden a klub lehetőségeitől függ. Az akadémiáról is jön néhány játékos, remélhetőleg bebizonyítják, hogy alkalmasak az NB I-re. Egy biztos, télen magyar játékost igazolni nehéz, mert mindenkinek szerződése van – mondta a tréner a honvedfc.hu-nak. (FOTÓ: HONVEDFC.HU)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON