Fradi: Mi a helyzet Gyepessel és Bodnárral?

Feltöltve: 2012, március 9 - 11:14 Frissítve: 2012, március 9 - 11:14

A Ferencvárossal az utóbbi hetekben két korábbi válogatott futballistát is szóba hoztak, de Bodnár László és Gyepes Gábor sem mondhatja magát jelen pillanatban a zöld-fehérek játékosának. A két ügyről Nagy Tamás edző beszélt a DigiSport Reggeli Start c. műsorában.

INTERJÚ: Csertői: "Nonszensz, hogy a 2. helyen inog a kispad" - kattints!

- pepsifoci.hu - A Ferencváros edzője, Nagy Tamás számára kiemelten fontos lesz a zöld-fehérek hétvégi, pécsi mérkőzése, hiszen korábban dolgozott a baranyai alakulatnál. A csata mellett a DigiSport stúdiójában arról is faggatták a trénert, mi a helyzet azzal a Gyepes Gáborral, akinek esetleges visszatérése szurkolói körökben téma volt a napokban.

– Nagyszerű játékosnak tartom, de valamiért, nem tudom miért, már korábban sem került a mi látókörünkbe. A mai napig nem tudok róla, hogy fel lett volna véve vele a kapcsolat – fogalmazott Détári Lajos segítője, majd rátért Bodnár Lászlóra.

– Még Prukner László idején szóba került, hogy esetleg hozzánk fog igazolni, de akkor nem voltak olyan lehetőségeink, amelyből az ő igényeit finanszírozhattuk volna – hangzott a szűkszavú válasz. (FOTÓ: FTC.HU)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON