C. Ronaldo visszafogottan nyilatkozott újabb díja után

Feltöltve: 2012, augusztus 9 - 11:05 Frissítve: 2012, augusztus 9 - 11:10

Lionel Messi 2011-es sikerét követően Cristiano Ronaldo lett az előző idény legjobbja a goal.com választásán. A portugál visszafogottan nyilatkozott a díj átvételét követően, és csapattársainak mondott köszönetet.

HAZAI ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Csertői elküldött két játékost - kattints!

Hétfőn vehette át a goal.com elismerését Cristiano Ronaldo, aki a nemzetközi futballportál választásán a 2011/2012-es szezon legjobbjának bizonyult. A portugál csapattársát, Iker Casillast utasította maga mögé, a barcelonai Lionel Messi "csak" a harmadik pozícióba fért oda.

– Nagy büszkeséggel tölt el, hogy elnyertem ezt a címet. A csapattársaim nélkül természetesen nem lettem volna erre képes – mondta a támadó, aki pályafutása során másodszor ért oda a csúcsra.

CR a következő idényre is előretekintett.
– A cél az, hogy a lehető legjobban segítsem a csapatot, és minden létező címért versenyben legyünk. Nem akarok egyet sem kiemelni, mindegyiket szeretnénk begyűjteni. Egy ilyen csapattal még azok az akadályok sem tűnnek leküzdhetetlennek, amelyek előttünk állnak – mondta a luzitán.
Cristiano Ronaldo igen eredményes évadot zárt, 55 tétmérkőzésen 60 alkalommal volt eredményes a Real Madrid mezében, az Európa-bajnokságon pedig elődöntőig menetelt hazája válogatottjával. (FOTÓ: CRISTIANO RONALDO-FACEBOOK)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON