0-2: A magyar válogatott utolsó meccse lett a legrosszabb

Feltöltve: 2012, november 14 - 23:19 Frissítve: 2012, november 15 - 10:19

Nem sikerült jól a magyar válogatott búcsúmeccse 2012-től, miután hazai pályán, az év alighanem leggyengébb játékát nyújtva 2-0-ra kikapott Norvégiától. A fiatal vendégcsapat kétszer, mindkét félidőben egyszer-egyszer ki tudta használni a magyar védelem megingásait, így nem csak a búcsút, de Király Gábor történelmi meccsét is elrontotta. Bár a cserék hoztak némi lendületet a mieink játékába, a második norvég gól a 79. percben mindent eldöntött. Guzmics Richárd személyében újoncot avattunk.

VIDEÓ: A meccs góljai itt - kattints!

A magyar válogatott visszafogottan játszott az első félidőben, csak a mi kapunk előtt alakult ki helyzet. Az első a 21. percben, amikor Nielsen 12 méterről lőtt, de Király bravúrral védett. A 38. percben aztán megszerezték a vezetést a mezőnyfölényben lévő norvégok. Braaten ment el erőszakosan két védő mellett, majd középre adott, Nielsen pedig közelről a kapuba lőtt.

A második félidőt is a vendégek kezdték jobban, kétszer is helyzetbe kerültek a játékrész elején, de Király mindkétszer jól avatkozott közbe. A 65. percben volt az első lehetőségünk, a csereként beállt Szabics azonban éles szögből mellé lőtt. Nem sokkal később Szabics visszagurítása után Elek 15 méterről alig tévesztett célt.

Tíz perccel a vége előtt aztán minden eldőlt, amikor Abdellaoue 13 méterről a tétovázó védőink között kilőtte a jobb sarkot.

A mieink ezúttal nem játszottak jól, a norvégok megérdemelten nyertek. A magyar válogatott így vereséggel búcsúzott a 2012-es évtől. (FOTÓ: MTI, ILLYÉS TIBOR)

Magyarország – Norvégia 0-2 (Nielsen 38., Abdellaoue 79.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON