A megszűnés szélén a Vác - a tavaszi szereplés is veszélyben

Feltöltve: 2013, február 23 - 20:06 Frissítve: 2013, február 23 - 20:08

Vészjósló a helyzet a Ness Hungary NB II Keleti csoportjában érdekelt váci csapatnál. Mózner János vezetőedző már a Videoton elleni végül elmaradt meccs előtt arról beszélt, nagy valószínűséggel tavasszal megszűnik a klub, és a piros-kékek sajtótájékoztatóján is elhangzott, jelen állás szerint nem játszanak tavasszal a másodosztályban.

ÁTIGAZOLÁSOK: Szlovák válogatott kapust igazolhat az ETO - az utolsó utáni órák hírei itt!

A nap vezető híre volt idehaza, hogy elmaradt a Vác – Videoton mérkőzés a Magyar Kupa negyeddöntőjében, mert a hazai csapat nem állt ki a találkozóra. A játékosok akciójának oka, hogy a labdarúgók így próbálták felhívni a figyelmet a klubnál kialakult állapotokra és arra, nem kívánnak együtt dolgozni a magát továbbra is tulajdonosnak tartó Héger Józseffel. A csata helyett sajtótájékoztatót tartottak a váciak, amelyen elhangzott, könnyen lehet, hogy nem játssza le a tavaszt a gárda a Keleti csoportban, a klub pedig a megszűnés felé halad.

Mózner János vezetőedző a fehérváriak elleni meccs előtt is vészjóslóan nyilatkozott:

– Az volt a tervünk, hogy játszunk két jó mérkőzést a Magyar Kupában a Vidivel, és megpróbáljuk megismételni azt a bravúrt, amit az MTK ellen már sikerült megvalósítanunk ebben a sorozatban, vagyis kiharcolni a továbbjutást. Sajnos ebben a pillanatban erre kevés esélyt látok, ráadásul nagy a valószínűsége annak, hogy tavasszal megszűnik a klub, hiszen semmilyen licencfeltételnek nem tudunk megfelelni – mondta a tréner a vidi.hu-nak. (FOTÓ: VIDI.HU)

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON