Vác: Az összes tavaszi meccsüket elhalasztották - jöhet a kizárás

Feltöltve: 2013, április 5 - 15:39 Frissítve: 2013, április 6 - 13:41

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Versenybizottsága a Ness Hungary NB II Keleti csoportjában szereplő Dunakanyar-Vác hátralévő összes tavaszi bajnokiját elhalasztotta, sőt, a licencétől március 25-én megfosztott klub kizárását is kezdeményezte a sorozatból. A hónapok óta súlyos gondok és tulajdonosi viták között működő, korábbi NB I-es bajnokcsapat valamennyi találkozójának 3 pontját 3-0-s eredménnyel kapják meg ellenfeleik.

m.csakfoci.hu - kövess minket már mobilon is!

Múlt szombaton, délután háromkor a debreceniek második csapata lett volna a Dunakanyar-Vác ellenfele a Ness Hungary NB II-ben, a mérkőzés végül elmaradt, mivel nincs érvényes pályahasználati szerződés az együttest versenyeztető gazdasági társaság és a létesítményt üzemeltető város, illetve holding között.

Mivel ez volt a váciak harmadik, saját hibából elmaradt mérkőzése, az MLSZ Versenybizottsága meghozta a várt döntés, és első körben a Duna-partiak valamennyi, a tavaszi szezonból hátralévő bajnokiját (összesen 11 mérkőzésről van szó) elhalasztotta (az MLSZ adatbankjában már június 30. szerepel az összes váci bajnoki dátumaként), és soros ellenfeleik 3-0-ás eredménnyel jutnak a pontokhoz. Ez az intézkedés az ügy jogerős lezártáig érvényes.

A következő lépés is előre kiszámítható volt: az MLSZ Versenybizottsága által kijelölt Versenytanács a mai ülésén úgy határozott, hogy a Vác csapatával szemben kezdeményezi az MLSZ Fegyelmi Bizottságánál a bajnokságból történő kizárását. (Fotó: Vác FC, Facebook)

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON