Rossi 12 emberrel verné meg a Fradit - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2013, április 16 - 11:09 Frissítve: 2013, április 16 - 11:09

A Ferencváros elleni derbi kapcsán Marco Rossi elmondta, nagyon nagy szükségük lesz a szurkolók biztatására. Az olasz tréner hangsúlyozta, mindent bele fognak adni, de egy ilyen mérkőzésen bármi megtörténhet. A zöld-fehérek részéről Ricardo Moniz nagyon kemény találkozóra számít, de természetesen győzni szeretne - már csak azért is, mert bemutatkozását pont a Honvéd rontotta el az Üllői úton. A Diósgyőr szakmai igazgatója, Szentes Lázár kijelentette, csak a három ponttal lenne elégedett a Siófok ellen. Összeszedtük a fellelhető beharangozó nyilatkozatokat.

m.csakfoci.hu - kövess minket már mobilon is!


FGSZ Siófok – Diósgyőr, 16 óra

Szentes Lázár (Diósgyőr): – Volt egy jobb, illetve egy gyengébb találkozónk az elmúlt napokban a Videoton és a Paks ellen. Azonban feszültség nincs az öltözőben azt követően, hogy vereséget szenvedtünk múlt pénteken. Az első tavaszi forduló előtt azt mondtam, hogy három meccsen kilenc pontot szeretnénk, amiben a Siófok elleni találkozó is benne volt. Most is fenntartom, hogy csak a győzelem lehet az elfogadható számunkra. Tudjuk, hogy hol áll a táblázaton a Siófok, de azt is tudjuk, hogy mennyire veszélyesek, így aztán nagyon oda kell figyelnünk. (dvtk.eu)


Bp. Honvéd – Ferencváros, 20.30

Marco Rossi (Honvéd): – Nehéz mérkőzés vár ránk kedden, erős ellenfél, ősi rivális ellen lépünk pályára. Természetesen ennek a mérkőzésnek a súlyát legjobban szurkolóink érzik át, akik számtalan ilyen derbin buzdították csapatunkat. Azt kértem játékosaimtól, hogy maximális odaadással játszanak, és tegyenek meg mindent azért, hogy mérkőzés végén emelt fővel jöhessünk le a pályáról. Egyik rangadón sincs papírforma, bármi megtörténhet, de attól a pillanattól kezdve, hogy magunkra húzzuk a piros-fekete mezt, kötelességünk a tudásunk legjavát nyújtani. Hogy ez mire lesz elég, nem tudhatjuk előre, de muszáj minden erőnket mozgósítani. Nagy szükségünk lesz ehhez minden szurkolónk segítségére, buzdítására. Tudom, hogy edzőként a 12. játékosnak a mágnestáblán nem adhatok utasításokat, azonban kérném minden drukkerünket, hogy aki megteheti, jöjjön ki a mérkőzésre, és a helyszínen segítsen bennünket buzdításával, szurkolásával, jelenlétével. Eddig is sok támogatást kaptunk a fanatikusainktól, és ez többször is átlendített minket holtpontokon. Erre segítségre most is nagyon szükségünk lesz. (Forrás és fotó: honvedfc.hu)

Ricardo Moniz (Ferencváros): – Ezúttal is kemény mérkőzésre számítok, a Honvéd rendkívül masszív együttes, amely hatékonyan játszik, és jó egyéni teljesítményeket várhatunk tőle. Ráadásul fájó emlékeim is vannak a kispestiekről. Az első Fradi-mérkőzésemen hiába voltunk rendkívül kezdeményezőek, vereséget szenvedtünk a Honvédtól, pedig hazai pályán szerepelhettünk. A mostani összecsapás azonban annál a meccsnél is fontosabb lesz, hiszen ha sikerül nyernünk, megelőzzük a Videotont, és feljövünk a harmadik helyre. Ehhez azonban az eddigieknél is jobban kell játszanunk. (fradi.hu)

TABELLÁK: Az NB I és az európai topligák állása itt!

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON