"Az újpesti játékosok 30 százaléka nem NB I-es szintű" - így látták az edzők

Feltöltve: 2013, május 24 - 21:53 Frissítve: 2013, május 25 - 17:35

Kritikusan értékelte a Haladás elleni találkozót Marc Leliévre, az Újpest edzője, aki szerint csapata 30 százaléka nem NB I-es szintű. Artner Tamás úgy vélte, uralták a Megyeri úti találkozót. Horváth Károly semmit nem bízott a véletlenre, 24 játékossal érkezett Pápára, Kovács László pedig elismerte, adtak 60 percet a Siófoknak, utána pedig Fortuna is ellenük volt.

KI MIT OSZT: Szégyent emlegetett az újpesti tulaj - kattints!


Újpest – Haladás 0-1 (Radó 90.)

Minden fontos mozzanat itt! I Beszámoló itt! I Videó itt!

Marc Leliévre (Újpest):- Edzőként az volt a dolgom, hogy védjem a játékosaimat és a csapatomat. Most viszont el kell mondanom, hogy harminc százalékuk nem NB I-es szintű. Ami a meccset illeti, gratulálok a Haladásnak. Balajcza Szabolcsnak csak a hatvanadik perc környékén kellett először védenie, de nekünk is csak két helyzetünk volt a labdabirtoklási fölény ellenére… ez is elgondolkodtató. Duchatelet úrral is beszéltem már a találkozó után, bízom benne, hogy átgondolja azt, amit mondtam neki. (ujpestfc.hu)

Artner Tamás (Haladás):- Túl kellett élnünk az első tizenöt percet, ez nehéz volt. Volt egy nagy ziccere az Újpestnek, de utána szerintem rendben voltunk. A győzelemért jöttünk ki a második félidőre, a cserék is ennek érdekében történtek. Szakály Attila beállása nagyot lendített a csapaton. Uraltuk a meccset, bár az utolsó passzok nem mindig sikerültek. Radó András helyzetére viszont mindig lehet számítani, most is sikerült a végén értékesítenie egyet. (ujpestfc.hu)

Szégyenről írt Duchatelet:
"A játékosok ma... szégyen!! Vajon mit gondolnak, kinek játszanak?" - írta a Twitteren Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa.


Lombard Pápa – FGSZ Siófok 0-1 (Takács Z. 57.)

Minden fontos mozzanat itt! I Beszámoló itt! I Videó itt!

Kovács László (Lombard Pápa):- Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy akartuk, hagytuk ez az álmos iramot, adtunk jó 60 perc előnyt az ellenfélnek, utána kezdett el úgy játszani a csapat, ahogy az első pillanattól kellett volna. Ekkor viszont már büntetett minket Fortuna, két ziccer, kapufa, minden kimaradt. Nem hinném, hogy idegesek lettünk volna, rutinos játékosaink vannak. Még mindig van esélyünk a bentmaradásra, meg kell verni a Diósgyőrt, nincs más lehetőség. (SPORT TV)

Horváth Károly (FGSZ Siófok):- Minden elismerésem az összes játékosomnak, elhoztam mind a 24 futballistámat, ki tudja, mi történik majd, akár utazás közben is. Egy álmunk teljesedett be ma a győzelemmel. Éreztük a "vérszagot", remélem, ez át is jött a helyszínen és a tv-képernyőn is. Igazi csapat voltunk, 10 emberrel is tudtuk tartani az eredményt. Gratulálok a játékosoknak! (SPORT TV) (Fotó: ujpestfc.hu)

Ha az olvasás mellett játszanád is a focit, akkor regisztrálj a Grundfoci.hu-ra - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON