Elek azt éli át Diósgyőrben, mint tavaly a válogatottnál

Feltöltve: 2013, október 25 - 19:17 Frissítve: 2013, október 25 - 19:17

Elek Ákos, a zsinórban hét bajnokit nyert Diósgyőr játékosa úgy véli, ha hasonló színvonalon futballoznak, mint Pakson, a Haladás otthonában is jó eredményt érhetnek el. A futballista megjegyezte, érdekes, hogy egy éve a válogatott háza táján volt jó a hangulat, míg a borsodiaknál nem annyira, most pedig éppen fordítva van.

A Diósgyőr a legutóbbi fordulóban 2-0-ra győzött Pakson, így zsinórban már hét győztes találkozót számlál – ráadásul kapott gól nélkül. A miskolciak első találatát Elek Ákos jegyezte az atomvárosban.

– Kétségtelen, jót tett a lelkivilágomnak, még inkább az, hogy ismét győztünk. Eddig sérülések is hátráltattak, bízom benne, hogy a szezonból hátra levő időt már végig tudom játszani. Az erőállapotommal nincs semmi gond, a szerdai válogatott-mérkőzés után szombaton is száz százalékot tudtam nyújtani az elejétől a végéig. Pedig elég nehéz volt a talaj, főleg a hozzám hasonló típusú játékosoknak – mondta a középpályás a dvtk.eu-nak, majd így folytatta:

– Érdekes a szituáció, éppen fordított, mint tavaly. Egy éve a válogatottnál nagyon jó volt a hangulat, Diósgyőrben viszont nem ment a csapatnak. Mostanra megfordult, jól megy a DVTK-nak, remélem sokáig tart még a győzelmi sorozatunk. Olyan a foci mint az élet: egyszer fenn, egyszer lenn.

Szombaton a DVTK Szombathelyen játszik, ahol papírforma szerint nem lesz könnyű dolga.

– Minden meccs más, és mi még nem vagyunk olyan csapat, amelyiknek mindegy, hogy ki ellen játszik, ő az esélyes, Nyertünk zsinórban hét mérkőzést, mégsem mondom azt, hogy kötelező győzelem vár ránk. Azonban, ha hasonló színvonalon játszunk, mint Pakson, akkor elérhetünk egy komoly eredményt, hiába szokott megszenvedni még az aktuális bajnok is Szombathelyen – tekintett előre Elek. (Fotó: dvtk.eu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON