"Úgy érzem, az MLSZ elgondolkodott egy magyar kapitányon"

Feltöltve: 2013, november 20 - 12:13 Frissítve: 2013, november 20 - 12:16

Az U19-es labdarúgó-válogatottal jövőre a hazai rendezésű Eb-n a dobogót megcélzó szövetségi edző, Mészöly Géza a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: nem biztos abban, hogy a külföldi tréner az egyetlen jó megoldás a nagyválogatott kispadjára, s azt érzi, immár az MLSZ-ben is hezitálnak a magyar megoldáson. A tréner maga is elvállalná, ha felkérnék, bár most a kiemelkedően jó garnitúrának nevezett 1995-ös születésűeket vinné végig az olimpiáig. Mészöly azt mondja, ha már mindenképpen külföldi kapitányt akarnak, akkor a legideálisabb megoldás korábbi edzője a Nancynál - vagyis Bölöni László.

"A válogatottamra koncentrálok, de természetesen figyelem a szövetségi kapitány keresés folyamatát az első csapat kispadjára, ahol valóban felvetődött az én nevem is, de aztán húztak egy vonalat, mely szerint onnantól külföldi edzőt keresnek a posztra, őket preferálják. Ugyanakkor a szövetségen belül végzett munkánk alapján össze lehetne olyan magyar stábot is állítani, amely sikerre vihetné a nemzeti csapatot. Azt érzem, hogy most mégsem száz százalék a külföldi vonal, kicsit elgondolkodtak az MLSZ-ben a magyar megoldásokon is" – vélekedik a kapitánykeresésről Mészöly Géza.

A tréner hozzátette: "Hogy én vállalnám-e? Magyar edzőként erre nem lehet nemet mondani, de most a fiatalokra figyelek inkább. A vezetők most érthetően meg akarják ragadni az Eb-bővítés lehetőségét, ezért keresnének külföldön bizonyított szakembert, és a közvélemény is erre tolja őket. A külföldi magyarok közül Bölöni Lászlóval remek a kapcsolatom, játékosa is voltam a Nancynál, ha már annyira külföldi kell, akkor mindenképpen őt preferálom, jól tudnánk egymást segíteni."

"Az U19-es válogatottnál már kialakult a stabil mag, amivel a 2014-es hazai rendezésű Eb-n számolhatok, sőt szerencsére az 1996-os korosztály is nagyon ígéretes, onnan is van 3-4 potenciális lehetőségünk. Szerencsés vagyok ezzel a korosztállyal, a miénk egyértelműen jobb garnitúra a mostani U21-eseknél, az esetükben jobb volt a kiválasztás és a menedzselés is. Őket az olimpiáig szeretnénk elvinni, de előtte merész terveink vannak a kontinenstornán is, ahol a hatba kerülés, így a vb-részvétel az alap, de azt sem tagadom: dobogóról álmodunk" – beszélt saját csapatáról az U19-esek edzője.

"Hogy ezek közül a srácok közül kiket vehetnek már figyelembe a 2016-os Eb-re kijutni igyekvő felnőtt válogatottnál? Sok idejük van addig, így megszerezhetik a nemzetközi rutint, a legközelebb azok kerülhetnek ehhez, akik már most NB I-ben játszanak, így Kalmár Zsolt és Németh Márió. Rajtuk kívül Tamás Krisztiánban és a Bobál-testvérekben is megvan ez a potenciál. Ezekkel a srácokkal komoly dolgokat lehet véghezvinni" – latolgatta az esélyeket Mészöly. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON