Szivics segítője fontos állást kapott a Diósgyőrnél

Feltöltve: 2014, január 28 - 23:00 Frissítve: 2014, január 28 - 23:00

Kovac Zoltán távozásával megüresedett a DVTK utánpótlásának vezetői posztja. A gazdasági ügyeket Tamás Gábor, a DVTK SE elnöke, a szakmai irányítást Bene Ferenc, az első csapat eddigi másodedzője vette át - számol be a klubhonlap.

ÁTIGAZOLÁSI HÍREK: Tőzsér Angliába igazol a Sky Sports szerint - kattints!

Bene Ferenc a múlt hét közepétől dolgozik a DVTK-utánpótlás szakmai igazgatójaként, de kérésére Rakaczki Bence halála és temetése miatt mostanra halasztották a bejelentést.

- A DVTK vezetése azzal keresett meg az év elején, hogy a megüresedett utánpótlás szakmai igazgatói pozíció betöltésére engem tartanak a legalkalmasabb szakembernek. Azt tudták, hogy a nyáron lejáró pályaedzői szerződésemet szerettem volna meghosszabbítani, és a továbbiakaban is Diósgyőrben terveztem folytatni a pályafutásomat. Megleptek a felkéréssel, melyben olyan középtávú stratégiát vázoltak fel előttem, amire egy hét gondolkodási idő után - Szivics Tomiszlávval való egyeztetés után - igent mondtam. Azt kellett átgondolnom, hogy elhagyjam-e azt az első csapatot, ami érzelmileg nagyon hozzám nőtt, valamint elsősorban edzőnek tartom magam, aki az utóbbi időben felnőttekkel dolgozott együtt. A mérleg másik oldalán pedig az állt, hogy éreztem a vezetőség belém vetett bizalmát, illetve nagy kihívás, szakmai felelősség és megtiszteltetés egy klub teljes utánpótlás-nevelését irányítani. Bízom benne, hogy az eddigi pályafutásom során gyűjtött tapasztalatokat át tudom adni a DVTK utánpótlás-edzőinek – nyilatkozta a szakember a dvtk.eu-nak.

Bene új megbízatása 2016 nyaráig szól, és nagy változásokat nem tervez az eddigi utánpótlás-edzői stábnál, munkája során pedig szoros kapcsolatot tervez Szivics Tomiszlávval és az első csapat szakmai stábjával, valamint Kovács Zoltán sportigazgatóval is. (Fotó: dvtk.eu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON