Megverte a Slovan az ETO-t, Strestík megsérült

Feltöltve: 2014, január 31 - 19:29 Frissítve: 2014, február 1 - 10:30

Zárt kapuk mögött fogadta edzőmérkőzésen a Győri ETO a Slovan Bratislava együttesét. A találkozón több lehetősége is volt a győrieknek, de a mérkőzés csak egyetlen gólt hozott, amit a vendégek szereztek, az 56. percben szabadrúgásból voltak eredményesek. A találkozó elején sérülés miatt le kellett cserélni Marek Strestíket, a győriek támadóját.

TOVÁBB: Nézd élőképen az Újpest zártkapus edzőmeccsét! - kattints!

Biztonsági megfontolások miatt zárt kapuk mögött rendezték Győrben az ETO és a szlovák bajnokság listavezetőjének, a Slovan Bratislavának összecsapását. A mérkőzésen több helyzetet is kialakított a mezőnyfölényben játszó ETO, de a győriek nem tudtak eredményesek lenni. A meccs egyetlen gólja egy 18 méteres vendégszabadrúgást követően esett. A végén Martínez előtt nyílt még nagy esély az egyenlítésre, de az a lehetőség is kimaradt.

Az eto.hu beszámolója szerint a mérkőzés 8. percében sérülés miatt kellett lecserélni Marek Strestíket, a cseh támadó jelenleg kórházi kivizsgáláson van, állapotáról majd ezek után lehet majd többet tudni. A második félidőben Pogacsics Krisztián védte az ETO kapuját. (Fotó: eto.hu)

Frissítés: Az eto.hu közleménye Strestík sérüléséről: "Slovan Bratislava elleni edzőmérkőzés nyolcadik percében sérült meg Marek Strestík. Csatárunknak első pillanatra úgy tűnt, hogy kiugrott a válla, így érthetően komoly fájdalmai voltak. Még a meccs alatt bevitték a kórházba a cseh játékost, és elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat. Szerencsére a röntgen és ultrahang vizsgálatok megállapították, hogy se szakadás, se törés nincs, így a vállrándulást viszonylag olcsón megúszta a labdarúgó. Mindez azt jelenti, hogy Marek Strestík várhatóan a jövő héten ugyanúgy folytathatja a felkészülést a tavaszi szezonra, mint a többiek."

Az ETO szakvezetője értékelte a látottakat.

- Sokkal többet kaptam vissza, mint amire számítottam, azok az elemek, amiket két hete kezdtünk el gyakorolni, szépen visszaköszöntek a játékban. Rengeteg labdát szereztünk belőle, kidolgoztunk számtalan helyzetet, jól játszottunk. Az, hogy kikaptunk, mert egy kósza gólt kaptunk, de sokkal több lehetőségünk volt, sokkal többet volt nálunk a labda, így elégedett vagyok. A helyzetkihasználáshoz alapvető, hogy frissnek kell lenni, a játékos lábának és fejének egyaránt. A nagyobb baj az lenne, ha nem lennének helyzetek, de szerencsére nem ez a probléma. Biztos vagyok benne, hogy az éles időszakban be fognak ezek menni - mondta el a győri klubhonlapnak Horváth Ferenc vezetőedző.

Győri ETO FC - Slovan Bratislava 0-1 (Žofčák 56.)

Győri ETO FC: Kamenar (Pogasics 46') – Svec (Wolfe (46'), Lipták (Stanisic (46'), Lang (Had 46'), Völgyi (Dinjar 46') – Kamber (Pátkai 46'), Trajkovic (Kronaveter 46'), Kalmár (Burgos 46') – Dudás (Martinez 46'), Strestik (Rudolf 15'), Koltai (Andric 46')
.
ŠK Slovan Bratislava: Perinis – Josimov, Ninaj, Bagi, Hlohovsky - Halenar, Zofcak, Gorosito, Kladrubsky - Szarka, Vrablec Cserék: Polacek, Matejka, Soudan, Kolcak, Gasparovic, Augustin, Peltier, Galis

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON