Vasas: Közös közleményt adott ki Jámbor és Markovits

Feltöltve: 2014, március 19 - 22:23 Frissítve: 2014, március 20 - 14:00

A közelmúltbeli nyilatkozatok kapcsán közös közleményt adott ki Markovits László, a Vasas elnöke, illetve a futballcsapat főtámogatója, Jámbor János. Íme, a Vasas honlapján megjelent közlemény teljes szövege, amelyet változtatás nélkül közlünk.

"Az elmúlt napokban számos félreértést szült a Vasas SC honlapján megjelent hétfői elnöki interjú felnőtt labdarúgással kapcsolatos része. Ennek tisztázása érdekében Markovits László, a Vasas SC elnöke, és Jámbor János, a felnőtt labdarúgócsapat jelenlegi főtámogatója az alábbi közös közleményt adja ki.

A Vasas SC elnöksége március 13-án döntést hozott arról, hogy a jövőben a klub nem tud, és nem is akar részt venni a felnőtt labdarúgás működtetésében mint tulajdonos, hiszen civil szervezetként nem képes az ezzel járó terhek viselésére.

Az elnökség döntését Jámbor János maximálisan megérti és elfogadja, hiszen az nem befolyásolja, és nem változtatja meg a két fél korábbi megállapodását. Azaz, a Vasas SC mint jelenlegi százszázalékos tulajdonos, december 31-ig minden tartozást, kötelezettséget vállal a múltból, a létesítményeket a mérkőzésekre és az edzésekre bérleti díj nélkül biztosítja és fenntartja.

A következő idénytől pedig, amíg a csapat az NB II-ben szerepel, 50 millió forinttal járul hozzá a csapat működtetéséhez, saját forrásból, vagy tulajdonospartner bevonásán keresztül. NB I-be jutás esetén az összegnek felfelé kell módosulnia, de erről konkrét megállapodás nem született decemberben.

Jámbor János pedig a szükséges feltételek biztosításával mindent megtesz annak érdekében, hogy a csapat két éven belül visszajusson az NB I-be.

Reméljük, hogy ezzel a közleménnyel a Vasas-függők számára is egyértelművé vált, hogy nem egy „barátságtalan”, hanem sokkal inkább egy ésszerű elnökségi döntés született. A sportklub nem engedte el a profi labdarúgást, hanem tartozásmentesen átadja olyan tőkeerős partnereknek, akik hosszú távon képesek azt a klub hagyományainak megfelelően működtetni.

Hajrá, Vasas!

Jámbor János és Markovits László

Budapest, 2014. március 19."

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON