Véber és a babona, Rossi fájó pontja - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2014, március 28 - 12:58 Frissítve: 2014, március 28 - 12:58

Véber György kicsit babonásan tekintett előre a Budapest Honvéd elleni, pénteki bajnokira, mondván az ősszel is egy jó formában lévő kispesti csapattal találkoztak, majd idegenben is nyerni tudtak, és most is hasonló a helyzet, azaz egy jó formában lévő Honvédot kell megvernie az NB I egyik újoncának. Az elmúlt hetekben hallott kemény kritikái ellenére a tréner nem akarja felforgatni nagyon a csapatát. Marco Rossinak azóta is fájó pontot jelent a kövesdiek elleni őszi vereség, már csak ezért is bízik abban, hogy most sikerül megszerezniük a három pontot.


MEZŐKÖVESD – BUDAPEST HONVÉD, 19 óra

Véber György (Mezőkövesd): - Nem vagyok babonás, amikor a csapatomról van szó, de azt kell, hogy mondjam, a Honvéd ősszel is nagyon jó formában volt, amikor Kispestre látogattunk. Akkor egy nagyon fegyelmezett, taktikus játékkal győzni tudtunk. A Honvéd ismét nagyon jó formában, mi pedig hiába szenvedtünk vereséget múlt héten, de ettől függetlenül az a célunk, hogy a történelem megismételje önmagát. Ebben nyilván csak akkor bízhatunk, ha teszünk is érte, mi pedig egész héten annak jegyében dolgozunk, hogy megszerezzük a tavaszi szezon első győzelmét. Minden edzés előtt, közben és után érzékeltetem a játékosokkal, hogy milyen helyzetben vagyunk, illetve a felkészülés minden pozitívumát és negatívumát elmondom nekik. Hétfő óta kérem a játékosokat, hogy fejben nagyon sokat készüljenek és játsszák el magukban, hogy mi történhet a mérkőzésen. Nem tervezek nagy variálást a szerkezeten, mert megadom a lehetőséget a játékosoknak a bizonyításra. A csapaton belül az egyén felelőssége a legfontosabb, és ha mindenki a maximumot nyújtja, akkor bárki ellen tudunk pontot és pontokat begyűjteni. A jelenlegi helyzetünkben pedig nincs mese, meg kell nyernünk a Honvéd elleni meccset. (mse-zsory.hu)

Marco Rossi (Bp. Honvéd): - A kiesés lehetőségének árnyékában lévő csapatok mindig nagyon motiváltak, hiszen a túlélésért harcolnak. Sokszor plusz erőket tudnak megmozgatni, ebből kifolyólag újfent nehéz mérkőzésre számítok. Mint mindig, úgy most is a győzelem megszerzéséért lépünk pályára. Az előző egymás elleni összecsapásunkon az ellenfél 2-3 kontrából szerzett 2 gólt, így vesztettük el a meccset 2-0-ra. Számunkra ez egy nagyon fájó pont. Annak ellenére, hogy taktikailag hasonló mérkőzésre számítok, bízunk abban, hogy győztesen jövünk majd le a pályáról. Ehhez az is szükséges, hogy végig koncentráljuk a 90 percet. Taktikailag fegyelmezettnek kell lennünk, és nagy figyelmet fordítunk a kontratámadásra és kifejezetten az ellenfél csatáraira. (Forrás és fotó: honvedfc.hu)

A csakfoci.hu természetesen élőben közvetíti a 22. forduló pénteki nyitómeccsét is!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON