Újabb bundabotrány: Európai nagycsapatot vádoltak meg

Feltöltve: 2014, április 3 - 17:45 Frissítve: 2014, április 3 - 17:45

Bundabotrányt robbantott ki Oroszországban Erik Hagen, a Zenit egykori játékosa. A norvég azt állította egy hazájában megjelent újságcikkben, hogy a kétezres évek második felében fizettek egy bírónak, hogy fújjon nekik egy UEFA Kupa-meccsen, aki meg is tette mindezt és hozta a várt eredményt.

Teljesen váratlanul kiborította a bilit Erik Hagen, a Zenit egykori labdarúgója, aki hazája egyik lapjának hasábjain kemény bundavádakat fogalmazott meg. Sőt gyakorlatilag beismerő vallomást tett.

A most 38 éves norvég azt állította, amikor Szentpéterváron játszott, teljesen bevett dolog volt, hogy megvettek meccseket. Egy alkalommal, 2005 és 2008 között valamikor a játékosok 3000 dollárt fizettek fejenként egy UEFA Kupa-meccs bírójának, aki hozta is a várt eredményt, így minden futballista 12 ezer dolláros prémiumhoz jutott.

– Nem emlékszem már, melyik mérkőzés volt pontosan. Kérdeztem a többieket, mi a fene folyik, de azt mondták, hogy arrafelé így mennek a dolgok. Valakinek ki kellett már állnia a nyilvánosság elé. Ha az UEFA vizsgálatot akar, és felhívnak, nekik is elmondom ugyanezt – fogalmazott Hagen.

A Zenit sajtóosztálya annyit közölt az ügyben, mélyen lesújtották a klubot a labdarúgó állításai, ők pedig mindig tiszteletben tartották a fair play szellemét.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON