Lemondott Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője

Feltöltve: 2014, április 28 - 16:20 Frissítve: 2014, április 28 - 19:56

Lemondott a Budapest Honvéd vezetőedzői pozíciójából Marco Rossi - minderről közleményben számolt be a klub. Az olasz trénerrel a legutóbbi öt bajnokit elveszítette a csapat, az irányítást az idény végéig az eddigi pályaedző, Simon Miklós veszi át. Hogy a következő szezonban ki ül a kispadon, az várhatóan júniusban derül ki.

A honvedfc.hu közleménye:

"Marco Rossi, mint a Budapest Honvéd FC vezetőedzője, a mai nappal bejelentette lemondását. Megköszönte a klub vezetésének és játékosainak az eddig belé vetett bizalmat. Az OTP Bank Ligában szereplő csapat vezetőedzője a 2013/2014-es szezon végéig a csapat eddigi pályaedzője, Simon Miklós lesz. A 2014/2015-ös szezon vezetőedzőjének kinevezése június hónapra várható."

A kispestiek jól kezdték a tavaszt, de az utolsó öt bajnokit egyaránt elveszítették. (Fotó: honvedfc.hu)

» » Országos focitorna indul komoly pénzjutalommal - siess a nevezéssel!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON