A Loki gólszerzője vitatkozott Vignjeviccel - történelmi találatot akart

Feltöltve: 2014, május 11 - 09:48 Frissítve: 2014, május 11 - 13:09

Kulcsár Tamás szerezte az új Nagyerdei Stadion első gólját. A Loki támadója hét közben készült is erre, azt viszont csak sejtette, hogy milyen lesz 20 ezer ember előtt játszani. A csatár szerint minden meccsen nyomás alatt lépnek pályára, de úgy véli, ezúttal is megérdemelték a győzelmet. Kulcsár nem érti, az Újpest miért áll a tabella alsó régiójában, hiszen nagyon jó csapatnak tartja.

TABELLA: Az NB I állása itt!

Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője a Debrecen elleni 3-1-es vereséget követő sajtótájékoztatón a csakfoci.hu kérdésére elmondta: szerinte csapata jelenlegi erősségét illetően a helyén van a tabellán (12. pozíció, 6 pontra a kieséstől), mivel alig rúgnak gólt, és nem tudnak úgy koncentrálni, mint a kupamérkőzéseken. Kulcsár Tamás, a Loki történelmi góljának szerzője vitába szállt az újpesti edzővel.

- Nem értek egyet az Újpest vezetőedzőjével. Nem a jelenlegi helyezésük a realitás, szerintem egy nagyon jó csapatról van szó, kiválóan teljesítettek ellenünk, le a kalappal előttük. Mi viszont az egész éves teljesítményünk alapján megérdemeljük azt, ahol állunk és a győzelmet is. Hazudik az, aki azt mondja, hogy nyugodtan tudott készülni erre a meccsre, hiszen nem mindennap játszunk 20 ezer ember előtt. Hétről hétre nyomás alatt lépünk pályára, megvannak a céljaink, próbáltuk kiszolgálni a közönségünket, akik szenzációsak volt. Ez egy maradandó nap lesz minden játékos életében.

Kulcsár elmondta, motiválta, hogy az új stadionban ő szerezze az első gólt.

- Mondtam is hét közben, hogy de jó lenne, ha én szerezném az első gólt, hiszen a régi stadionban én rúgtam az utolsót, de Eli bá’ (Kondás Elemér) letörte a szarvamat, mondván ne erről szóljon a felkészülésünk és a meccs, hanem a csapat legyen az első. Ez így is történt, de mindenki elhiheti, óriási érzés ilyen atmoszférában gólt szerezni - zárta a támadó. (Fotó: dvsc.hu)

Focitorna: Budapestiek figyelem - most 40%-os kedvezmény! »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON