U19-es Eb: Mészöly örül Anglia kiesésének - Izrael is a lehetséges ellenfelek között

Feltöltve: 2014, május 31 - 09:48 Frissítve: 2014, június 3 - 15:10

A magyar, az ukrán és a bolgár együttes után Izrael is biztosította helyét a július 19-én kezdődő magyarországi U19-es Eb-n. Az eddigi lehetséges ellenfelekről szólva Mészöly Géza elmondta: az angolok váratlan kiesését egy kicsit sem bánja, de hiba lenne legyinteni az ukránokra, abból kiindulva, hogy két hete, Balmazújvárosban 4-1-re legyőztük őket. Michel Platini, az UEFA elnöke is szeretne eljönni az Eb-re.

TABELLÁK: Az NB I állása itt!

Az Eb-selejtező elitkör első két csoportjában meglepetés született, az ukránok az angolokat, a bolgárok a svédeket és a cseheket megelőzve végeztek az élen. Pénteken a 3-as számú csoportban dőlt el a továbbjutás, a svájci Nyonban a két kör után egyaránt hatpontos grúz és izraeli együttes mérkőzött meg egymással - írja az mlsz.hu.

Az első fordulók után gólkülönbség tekintetében a grúzok álltak jobban, nekik már egy döntetlen is elég lett volna az elsőséghez, és sokáig úgy tűnt, ez meg is lesz nekik, de Izrael fiataljai egy második félidei találattal 1-0-ra győztek, és ezzel megnyerték a csoportot. A meccset a helyszínen nézte meg Mészöly Géza, U19-es válogatottunk szövetségi edzője is.

- Izraelt ismerjük, tavaly a Vilotic-tornán játszottunk egy meccset egymás ellen, akkor gyengébb napot fogtunk ki, és ellenfelünk 1-0-ra legyőzött bennünket - mondta az mlsz.hu-nak a meccsről Mészöly Géza. - A mai mérkőzés alapján az látszott, hogy Izrael jelentősen fejlődött az elmúlt egy évben, szervezett védekezésre épülő érett futballt játszik. Ezzel együtt a grúzok tűntek jobb csapatnak, az első hatvan percben kézben tartották a meccset, de talán túlságosan is megnyugtatta őket, hogy a döntetlen nekik kedvez, Izraelnek egyetlen kihagyás elég volt a továbbjutást érő gólhoz. Az utolsó félórában már hiába váltottak ritmust a grúzok, az izraeliek óriásit küzdve tartották meg az eredményt.

Érdekesség, hogy az izraeli U19-es válogatott szakvezetője, Eli Ohana nagyon jól ismeri a mieink szakmai stábjában dolgozó Pisont Istvánt, a kilencvenes években együtt játszottak a Beitar Jerusalemben, két közös bajnoki címet is nyertek a csapattal. Ebben az időszakban Mészöly Géza is Izraelben futballozott, ellenfélként jól emlékszik Ohanára, aki abban az időszakban az izraeli futball egyik legismertebb alakja volt.

- Izrael tud valamit, hiszen az ellenfélnek álló mérkőzéseket is meg tudja nyerni, Ohana most is nagyszerűen nyúlt bele a meccsbe, a 65. percben becserélt egy játékost, aki négy perccel később megszerezte a győztes gólt - tette hozzá Mészöly Géza. - A tavalyi egymás elleni mérkőzésünk is mutatja, hogy veszélyes riválisaink lesznek, csakis akkor tudunk nyerni ellenük, ha a legjobb formánkat hozzuk.

Az eddigi lehetséges ellenfelekről szólva a mieink szakvezetője elmondta: az angolok váratlan kiesését egy kicsit sem bánja, de hiba lenne legyinteni az ukránokra, abból kiindulva, hogy két hete, Balmazújvárosban 4-1-re legyőztük őket.

- Azon a találkozón az ukránok az első negyedórában jobbak voltak nálunk, ha akkor sikerül lőniük egy gólt, talán egész másképp alakul az a meccs. Balmazújvárosban a visszafogott kezdés után fel tudtunk javulni, és négy gólt szerezve végül magabiztosan megnyertük a meccset, ugyanakkor azt is láthattuk, hogy kizárólag akkor van esélyünk ellenük, ha valóban jó teljesítményt nyújtunk. Az angolok idegenbeli legyőzése azt mutatja, hogy bárkit képesek legyőzni - fogalmazott a szövetségi edző.

Az izraeli-grúz meccs előtt Mészöly Géza találkozott Michel Platini UEFA-elnökkel is, aki megígérte, hogy ha teheti, részt vesz a magyarországi Európa-bajnokság egy-két meccsén.

- Platini úr elmondta, hogy nagyon szereti Budapestet, rengeteg alkalommal járt már itt, és mindig szívesen tér vissza, ezért mindent megtesz, hogy legalább a torna utolsó szakaszára el tudjon jönni. Bár elismerte, hogy az idény hajrájára a játékosokhoz hasonlóan ő is elfáradt egy kicsit, és a világbajnokság végéig még rengeteg munka vár rá, júliusban megpróbál beiktatni egy magyarországi látogatást a programjába - tette hozzá Mészöly Géza.

A további négy csoport közül háromban még el sem kezdődtek a küzdelmek, a 4-es csoportban két kör zajlott le, itt Szerbia, Törökország és Írország is esélyes a továbbjutásra az utolsó forduló előtt. A nyolcas döntőbe a hét csoportgyőztes és a házigazda Magyarország vesz majd részt, a csapatokat két négyes csoportba osztják majd, az első két helyezett jut az elődöntőkbe.

A csoportok állása itt!

Az eddigi Eb-résztvevők: MAGYARORSZÁG (házigazda), IZRAEL, BULGÁRIA, UKRAJNA (Fotó: mlsz.hu)

Focitorna: óriási kedvezmény mindenütt - nevezz a budapesti selejtezőre! »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON