Mészöly: "Éremről beszélnek, én a földön tartom a játékosokat" - 1 nap múlva U19-es Eb

Feltöltve: 2014, július 18 - 14:06 Frissítve: 2014, július 19 - 11:44

Mészöly Géza a legjobb hatba jutást és az ezzel járó vb-kvalifikációt tartja a magyar csapatnak céljának továbbra is a szombaton rajtoló, hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokságon. A magyar válogatott szövetségi edzője szerint néhány játékosát a földön kell tartania a rajt előtt, és reméli, a nagyszámú szurkolósereg is inkább ösztönzően, mintsem bénítólag hat majd a mieinkre. A csoportunk tagja mind szoros küzdelmet várnak egyébként.

Közös sajtótájékoztatót tartott pénteken, Budapesten a magyarországi rendezésű U19-es Európa-bajnokság A-csoportjában szereplő négy csapat szövetségi edzője.

Az osztrák Andreas Heraf, az izraeli Eli Ohana, a portugál Hélio Sousa és a magyar Mészöly Géza egyetértett abban, hogy egy rendkívül kiegyensúlyozott négyest hozott össze a felcsúti sorsolás, nagyon erősnek érzik a csoportjukat, és szerintük csak az első kör után lehet majd igazán felmérni a valós erőviszonyokat. A négy szakember mind arról beszélt, hogy legalább a csoport 3. helyét, és az ezzel járó vb-kvalifikációt szeretnék megszerezni, és mind a négyen ellenfeleiket dicsérték.

Mészöly Géza, a házigazda magyar válogatott trénere külön mondandójában mindezt újra elmondta, azaz a minimális célkitűzést fogalmazta meg, mivel elmondása szerint úgy érzi, hogy néhány játékosát ezzel is a földön kell, hogy tartsa.

- Érzem a csapaton, hogy egyre fokozódik a hangulat és az elvárás is egyre nagyobb, ahogy közeledik a torna. Hallom, hogy néhány játékos már éremről beszél, de én a földön tartanám őket. A legfontosabb, hogy a csapat fejlődjön, ott legyen majd a vb-n és jó eredményt érjen el. Szeretnénk majd minél több játékost adni a nagyválogatottnak, erre – a keretet látva – szerintem több jelöltnek is lesz majd esélye néhány éven belül. Játékosaink nem igazán játszottak még sok ember előtt, most viszont akár 6-8 ezer ember is kijöhet majd a meccseinkre. Remélem, a nézőszám nem bénítólag hat majd a játékosokra, hanem ellenkezőleg, feldobja majd őket - nyilatkozta a korábbi válogatott védő.

Mészöly hozzátette: a torna előtti feszültséget azzal is próbálták oldani, hogy olyan vendégeket hívtak a csapathoz, mint például Kassai Viktor vagy az 1984-ben ifi-Eb-t nyert magyar válogatott tagjai, akik reményeik szerint inspirálóan hatnak majd a játékosokra.

A magyar csapat szombaton, Ausztria ellen kezdi meg szereplését (Szusza Ferenc Stadion, 18:30). A csakfoci.hu természetesen élőben számol be a mieink valamennyi meccséről!

AJÁNLÓ: Minden a csütörtöki EL-meccsekről itt - kattints!

Pirlo, Neymar, Messi, Ronaldo - akciós focikönyvek a vb alatt! »

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON