"Véber szerint kezdetlegesek az Újpest kontrái" - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2014, augusztus 9 - 12:43 Frissítve: 2014, augusztus 9 - 15:43

Szombaton öt mérkőzést rendeznek az OTP Bank Liga 3. fordulójában. A nap rangadóján a Videoton az ETO-t fogadja. Joan Carillo a Vidi vezetőedzője abban bízik, hogy a meccs után is 100 százalékosak maradnak. Horváth Ferenc arról beszélt, hogy a győriek Fehérváron is támadni fognak. Mátyus János azt várja: a Lombard a KTE ellen is olyan fegyelmezett lesz, mint volt a Fradi legyőzésekor, ugyanakkor Bekő Balázsék nyerni mennek Pápára. Véber György Újpest-verésre készül, Nebojsa Vignjevics szerint még erősödniük kell, de a szakember úgy látja, így is nyerhetnek Pécsett.


VIDEOTON – GYŐRI ETO, 16.30

Joan Carillo (Videoton): - Nagyon nehéz találkozó vár ránk. A Győri ETO FC az egyik legerősebb csapat a bajnokságban, ráadásul a játékosok hosszú ideje együtt futballoznak, azaz összeszokott brigádról van szó. Jól kezdtük a bajnokságot, és a célunk, hogy továbbra is 100%-osak maradjunk, ehhez azonban mindenkinek végig nagyon koncentráltan kell futballoznia. Nincs két egyforma mérkőzés. A mai találkozó teljesen másmilyen meccs lesz, mint a korábbi összecsapások voltak. Emlékszem, legutóbb egy félidőt emberhátrányban fociztunk az ETO ellen hazai pályán. Nekünk voltak nagyobb helyzeteink, mégis a győriek nyerték meg a találkozót. Ha abból a meccsből indulnak ki, akkor már azelőtt előnybe kerülünk, hogy pályára lépnénk, azonban nem hiszem, hogy ekkora hibába esne az ellenfelünk. (vidi.hu)

Horváth Ferenc (Győri ETO): - Rangadó lesz, és ennek megfelelően egy jó iramú, közönségszórakoztató meccset szeretnénk játszani a Sóstói Stadionban. A mi célunk a 3 pont megszerzése, de biztos vagyok abban, hogy a Vidi is győzelemre fog törekedni, és ez lehet a garancia arra, hogy jó lesz a rangadó. Sokszor elmondtam már, hogy ez a győri csapat támadásra van ítélve. Nyílt, őszinte, támadó focit játszunk, és Székesfehérvárra sem védekezni megyünk. És mivel a Vidi sem bunkerfocit játszik, pláne nem hazai pályán, így teljesen biztos vagyok abban, hogy élvezetes meccset láthatnak majd a drukkerek. (vidi.hu)


HONVÉD - NYÍREGYHÁZA, 16.30

Pietro Vierchowod (Honvéd): - A Nyíregyháza ellen javítanunk kell a Győr ellen elszenvedett vereség miatt. Legutóbbi meccsünkön is voltak biztató jelek a játékunkban, az elkövetett hibákból viszont tanulnunk kell. Mivel hazai pályán muszáj megszereznünk mindhárom pontot, ezért az lesz majd a legfontosabb feladatunk, hogy az inkább védekezésből ellentámadásokra készülő vendégeink zárt, betömörülő védekezését megbontsuk és kihasználjuk a helyzeteinket. (honvedfc.hu)

Csábi József (Nyíregyháza): - A Loki elleni remek nyitány után nem lettünk jobb csapat, mint ahogyan a Pakstól, az előző fordulóban elszenvedett vereségtől sem lettünk rosszabbak. A helyén kell kezelnünk a dolgokat, de továbbra is nagy erővel kell dolgoznunk. Minden megszerzett pontot meg kell becsülnünk. Kispesten nagyon nagy csatára számítok, fontos mérkőzés lesz, de nem számomra, hanem számunkra. (honvedfc.hu)


LOMBARD PÁPA - KECSKEMÉT, 18.30

Mátyus János (Lombard Pápa): - Nagyszerű hangulatban telt a hét, ám szombaton késő délután egészen más lélektanú mérkőzésre számítok a Kecskeméttel szemben. A Ferencváros ellen különösebben nem kellett a játékosokat motiválni, hiszen minden csapat számára kiemelt figyelmet kap a Fradival való összecsapás, amelyet tökéletes hozzáállással teljesítettük. Gondolom a Kecskemét mindenképpen pontot, pontokat szeretne szerezni ellenünk, hát ezt meg kell akadályoznunk. A döntő az lesz, milyen lesz a hozzáállásunk szombat délután, ezért próbáljuk a csapatnál látott pozitív dolgokat tovább erősíteni. Például azt, hogy a Fradi ellen minden labdáért úgy küzdöttük meg, mintha azon múlt volna a mérkőzés. Amennyiben ezt meg tudjuk ismételni, most sem maradhat el a várva várt siker. (lombardfcpapa.hu)

Bekő Balázs (KTE): - Meg kell szerezni az első győzelmünket. Ennél sokkal jobban, összeszedettebben tudunk futballozni. A kreativitást hiányoltam a Haladás ellen, hogy ne úgy dolgozzunk a pályán, mintha tíz robot játszana. Nem csak az alapdolgok elvégzésére kell törekedni, több emóciót, több érzelmet kell tenni a játékba. Ha ezt hozzá tudjuk tenni, akkor elkezdhetjük a pontok gyűjtését. Fel kell hívni a játékosok figyelmét a pozitív és negatív dolgokra is, mert csak ebből lehet, és persze kell is tanulni. Ezt megtettük, illetve igyekeztünk a nyomást is csökkenteni, hiszen nem jó így kezdeni. Az viszont biztos, hogy a helyünk nem a tabella alján van. (kecskemetite.hu)


PMFC - ÚJPEST, 18.30

Véber Győrgy (PMFC): - Ha az első fordulóban elszenvedett vereség után azt nyilatkoztam, hogy nincs okom változtatni a kezdőcsapaton, akkor ez most fokozottan igaz. Úgy gondolom, szépen fejlődik a csapat, 65-70 percig már elég jól futballoztunk Felcsúton. Ezért megint nincs okom felforgatni az Újpest elleni kezdőnket. A lila-fehérek jól rajtoltak, de ez most nem foglalkoztat minket. Bízom benne, hogy fordított utat járunk be, mint ők: mi vereséggel kezdtünk, majd legutóbb döntetlent játszottunk, most pedig győzelmet szeretnénk ünnepelni. Az Újpest ezzel szemben nyert az első fordulóban, majd ikszeltek, nagyon remélem, hogy most szombaton vereséget szenvednek ellenünk. Az Újpest eddig két lejátszott bajnoki mérkőzéséből jól látszik, hogy Vignjevics jól összerakta a csapat védekezését. Egy teljesen zárt felállásból kiinduló gyors kontrafutballt próbálnak játszani, ami a saját edzőjük elmondása szerint is csak kezdetleges. Nyilván hétről-hétre fejlődnek ebben, éppen ezért észnél kell lennünk szombaton. Itthon azonban mindenféleképpen dominálni szeretnénk! Úgy érzem, a csapat egyre jobban ráérez az ehhez szükséges mozgásokra, játékelemekre. Az újpestieknek azonban van két nagyon jó szélsőjük, Simon és Suljic személyében, akik rendkívül veszélyesek tudnak lenni. Megint az lehet a kulcs, hogy labdavesztés esetén elég agresszívan le tudunk-e támadni. Mindenkinek a legjobb formáját kell nyújtania és akkor úgy érzem, megnyerhetjük az összecsapást. Elindultunk egy jó úton, ennek a jeleit pedig viszontlátom a hétközi edzéseken is (pmfc.hu)

Nebojsa Vignjevics (Újpest): - Nagyon motiváltan várja a csapat a hétvégi bajnoki, úgy látom, hogy mindenki készen áll a szombati meccsre. A Pécs ellen tavasszal háromszor is meccseltünk és bár a bajnokin nem alakult ki sok helyzet, a két kupatalálkozón szerintem élvezetes mérkőzést játszott egymással a két csapat, hasonlóra számítok szombaton is. Igaz, hogy a pécsiek kezdésnek hazai pályán belefutottak egy vereségbe az MTK ellen, de már a múlt héten is lehetett látni, hogy Véber György összekapta a gárdát, szóval egy támadó felfogásban pályára lépő ellenfélre számítok, akik akárcsak mi, szintén a három pontra hajtanak. Tisztában vagyunk vele, hogy még némi erősítésre szorul a keret, de ettől függetlenül bízom a csapatomban és tudom, hogyha mindenki kilencven percen keresztül koncentrál, akkor képesek vagyunk a Haladás után a Pécset is legyőzni idegenben. (ujpestfc.hu)


DEBRECEN – PUSKÁS AKADÉMIA, 20.30

Kondás Elemér (Debrecen): - Nem foglalkozunk azzal, hogy ez centenáriumi bajnoki lesz számomra, inkább arra törekszünk, a csapat túltegye magát a keddi, BATE elleni mérkőzésen, és teljes koncentrációval futballozzon, mert nagyon fontos lenne elkezdeni gyűjteni a pontokat (dvsc.hu)

Benczés Miklós (Puskás Akadémia): - Nagyon nehéz találkozó lesz, hiszen a bajnok otthonába látogatunk, az előző két mérkőzésükön tartalékosan játszottak, ez az eredményességen is megmutatkozott, hiszen hatból egy pontot szereztek. Gondolom, most komolyabb erőket fognak mozgósítani. Legutóbb rengeteg helyzetet ki tudtunk alakítani, erre lesz szükségünk most is, mert sajnos nem arról vagyunk híresek, hogy nem kapunk gólt. Fontos, hogy a középpályán visszazárjunk, közel legyenek egymáshoz a csapatrészek, gyorsak legyünk és eredményesek. (pfla.hu)(Fotó: pmfc.hu)

Nézz szét a csakfoci.hu webáruházában! Több mint 20.000 termék!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON