Lampard soha többé nem lesz válogatott

Feltöltve: 2014, augusztus 26 - 15:22 Frissítve: 2014, augusztus 26 - 17:56

Visszavonult a válogatottságtól Frank Lampard, a Manchester City játékosa. A labdarúgó 106 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, és 29 gólt szerzett.

Bejelentette visszavonulását az angol válogatottól Frank Lampard. A futballista nyílt levélben tudatta, hogy pályafutása a nemzeti mezben 106 fellépés és 29 találat után véget ért.

Közleményében a labdarúgó kifejti, hogy nagyon nehezen hozta meg a döntést, ezért kellett ennyit várni a bejelentéssel a világbajnokság után. Köszönetet mondott mindazoknak az edzőknek, akiknek a keze alatt a válogatottnál dolgozott, a játékosoknak, akikkel együtt játszott, és a szurkolóknak, akik az évek során támogatták.

Végezetül a középpályás sok sikert kívánt az együttesnek a 2016-os Európa-bajnokságra.

Lampard jelezte azt is, hogy tisztában kell lennie teljesítőképessége határaival, és családja érdekeit is szem előtt kellett tartania. A futballista a New York City FC-hez szerződött le a nyáron, de kölcsönben visszatért Angliába, a Manchester Cityhez.

Akciós focicipők széles választékban - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON