Hemingway: Szezonok

Feltöltve: 2010, november 23 - 13:34 Frissítve: 2010, november 23 - 13:39

"Az élvonalbeli magyar labdarúgás ma gyakorlatilag 7 hónapot működik. Március elejétől május végéig, majd augusztus elejétől november végéig. Decemberben és júniusban a sportolók általában szabadságukat töltik, míg a január, február és július az alapozással telik el. Ez egy kényelmes, gemütlich rendszer, ami mindenre alkalmas, csak a magyar labdarúgás újkori versenyképessé tevésére nem."

Manapság sok szó esik arról, hogy az élvonalbeli magyar labdarúgásnak vajon a jelenlegi, őszi-tavaszi, vagy inkább egy új, tavaszi-őszi versenyszervezési rendszer lenne a legmegfelelőbb. Mind a két oldalon vannak nyomós érvek, így első ránézésre nehéz egyértelműen állást foglalni. Ugyanakkor a kérdésre, amelyet most az NB I-es klubok vezetői is megvitatnak, választ kell találni, mert a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében semmilyen pozitív irányú lehetőség mellett nem szabad gondolkodás nélkül elmenni.

A magyar labdarúgószakma egyértelműen konzervatív, a szó igazi értelmében. Sokkal inkább el vagyunk foglalva a hagyományok őrzésével, a régi szép időkkel, meg általában a változtatások elleni felindulásokkal. Ebben a közegben változások csak nagy nehézségek árán érhetők el. Ezért is fontos a mostani vita értelmes lefolytatása, magasabb szinten, mint amilyen szinten a vita színvonala kirajzolódni látszik. A kérdés feltevésével nincs baj, hiszen mindannyian azt szeretnénk tudni, hogy jobbat teszünk a magyar labdarúgásnak, ha maradunk a jelenlegi őszi-tavaszi rendszernél, vagy inkább előre tudnánk lépni egy újszerű tavaszi-őszi rendszerrel. A mostani rendszer védelmezői leginkább arra apellálnak, hogy a legtöbb európai országban a csapatok hasonló rendszerben működnek. Ez igaz, de ez csak a vita kezdetét, és nem a konklúzióját jelenti, hiszen ha ezt tartjuk az egyetlen meghatározó szempontnak, akkor szükségtelen lenne akármilyen önálló gondolat a magyar labdarúgást irányítók részéről. Elég lenne csak lefordítani valamelyik más szövetség szabályzatát és versenykiírását, és nem foglalkozni más gondolatokkal.

Hogy a problémát, az érveket, és ellenérveket világosan lássuk, a következő alapvető kérdésre kell válaszolni: fontos-e az, hogy 7 vagy 9 hónapot játszanak a magyar élvonalbeli csapatok? A legtöbb szakember, beleértve azokat is, akik elleneznék a mostani rendszerről való váltást egy tavaszi-őszi rendszerre, minden bizonnyal a 9 hónapra szavaznának. Ha erről az oldalról közelítjük meg a problémát, akkor az megszűnik mint csak egy egyszerű elméleti felvetés, és a kérdés gyakorlatias választ igényel.

Az élvonalbeli magyar labdarúgás ma gyakorlatilag 7 hónapot működik. Március elejétől május végéig, majd augusztus elejétől november végéig. Decemberben és júniusban a sportolók általában szabadságukat töltik, míg a január, február és július az alapozással telik el. Ez egy kényelmes, gemütlich rendszer, ami mindenre alkalmas, csak a magyar labdarúgás újkori versenyképessé tevésére nem. Látni kell, hogy a mai magyar labdarúgást nem csak szinten kell tartani. Létkérdés bajnokságunk felzárkóztatása az európai közép- és élmezőnyhöz. Tehát nekünk nem csak azt kell csinálni, amit a többieknek, hanem többet, jobban, gyorsabban, és néhány esetben máshogy. A kulcskérdés az, hogy tudjuk-e emelni a labdarúgásra használható hetek számát anélkül, hogy átállnánk a tavaszi-őszi rendszerre?

Az egyszerű válasz a fenti kérdésre az, hogy elméletileg igen. Nagyszerű modern, új stadionok műfüves, vagy legalábbis fűthető pályákkal, modern, fűthető nézőtérrel, télen is használható edzőpályákkal és kiszolgáló helyiségekkel, és egy olyan közönséggel, amelyik szívesen jön ki a mínusz fokokban megtartott mérkőzésekre is. Ez az egyik alternatíva. Hogy erre milyen esély van a közeljövőben, azt olvasóm képzeletére bíznám. Ugyanakkor a jelenlegi rendszer arra épül, hogy a január-február alapozással telik el, majd ezt az alapozást megismétlik június végétől július végéig.

Tehát logikusnak tűnne a tavaszi-őszi szezonra való átállás. Az előnyök nyilvánvalóak, hiszen március elejétől november végéig megállás nélkül folyhatna a vetélkedés. A júniusi-júliusi mérkőzések miatt minden bizonnyal a nézőszám is komoly növekedést mutatna. A decembert továbbra is pihenéssel töltenék a résztvevők, míg januárban és februárban az alapozás lenne a feladat. Persze ez túl szépen hangzik ahhoz, hogy ne legyenek fajsúlyos ellenvetések. Miután az átállás pozitívumai evidensek, kezdjük inkább a felhozható negatívumokkal.

A nemzetközi porondra kijutó négy csapatunkat a bajnokság végén választjuk ki. Így a június-júliusban nemzetközi porondon induló csapatainkat télen jelölnénk meg. Lehet érvelni, hogy ez előnytelen lenne, mert a bajnokság után elkövetkező hat hónapban az erőviszonyok megváltozhatnak. Ugyanakkor az ellenérv az, hogy a tavaszi-őszi rendszer időt enged a nemzetközi porondon szereplő klubok csapatainak ahhoz, hogy játékosokat igazoljanak, és komolyabban fel tudjanak készülni a nemzetközi megmérettetésre. Megszűnne az a jelenség, hogy némely csapatunknak csak két-három hete lenne arra, hogy felkészüljön a nemzetközi kupákban való részvételre.

Az egyik ellenérv az átállásra az, hogy minden második évben olyan UEFA vagy FIFA rendezvények vannak egy egész nyári hónapon keresztül, melyeknek következtében a hazai bajnokságot 4 héten keresztül szüneteltetni kellene. Persze erre is van válasz, hiszen még így is 5-6 hetet nyernénk. Ezen kívül, ha a magyar válogatott nem jut ki a világversenyre, akkor akár egy ügyes beosztással a világverseny alatt is játszhatnánk. A magyar válogatott múlt évekbeli teljesítménye alapján ez egyelőre nem tűnik egy súlyos érvnek. Természetesen az élvonal átállása rengeteg más, kisebb-nagyobb problémát jelentene mind az alsóbb osztályok, mind az utánpótlás esetében. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a problémákkal is foglalkozni kellene, de az élvonal átállása nem feltétlenül jelentene gyökeres változást az utánpótlás csapatok idényében. Természetesen ezt az egész problémakört együttesen kellene kezelni. Az átállás kétségkívül több munkát jelentene az edzőknek, szakembereknek, játékosoknak is, megfosztva őket az évi 9 hetes vakáció lehetőségétől. Ugyanakkor azt gondolom, hogy akiket tényleg érdekelnek a szakmai szempontok, azok nem csak a saját nyaralásukat mérlegelve formálnak véleményt.

A magyar hivatásos labdarúgó-társadalom nehéz döntések sorozata előtt áll. Óvatosan, minden lehetőséget megvizsgálva kell döntenünk. Ugyanakkor nem szabad félnünk a kísérletezéstől, még akkor sem, ha a sok próbálkozásból egy vagy kettő balul sül el. Inkább nyerni, mint veszteni valónk van, és a labdarúgásban mindenki tudja, hogy a kudarc lehetőségének felvállalása nélkül nem diadalmaskodhatunk. Remélem, függetlenül attól, hogy mi lesz a döntés, csapataink bölcs és támogatható elhatározásra jutnak.

A legközelebbi viszontlátásig maradok baráti üdvözlettel:

George F. Hemingway

George F. Hemingway bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!

CÍMLAPON