Garami a feljutásról: Nem lesz könnyű, körbeverések dönthetnek

Feltöltve: 2011, augusztus 20 - 13:14 Frissítve: 2011, augusztus 23 - 15:13

Az MTK honlapján nyilatkozott a hétvégén kezdődő NB II-es szezonról Garami József, a kék-fehérek szakvezetője. A tréner kiemelte, hogy NB I-es körülmények között készülhettek, ugyanakkor hangsúlyozta minden meccsen nagyon keményen meg kell majd küzdeniük ahhoz, hogy valóban vissza tudjanak kerülni az élvonalba.

- pepsifoci.hu - Az MTK vezetőedzője az mtkhungaria.hu-nak nyilatkozott az idénykezdet előtt.

- Kilenchetes felkészülésen vagyunk túl, hosszú volt ez az időszak, így már mindannyian nagyon várjuk a szezonkezdetet. Nem mindennapi helyzet, hogy a másodosztályra kellett felkészülnünk, és itt kell megemlítenem, hogy a klubvezetés ennek ellenére olyan körülményeket teremtett a felkészülés során, mintha NB I-es csapat lennénk. Remek feltételek között dolgozhattunk, kétszer edzőtáborozni is voltunk, így ezen nem múlhat a siker.

Garami József hosszabban elemezte mire számít az előttük álló esztendőtől, a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában.

- Úgy gondolom, hogy ez a keret alkalmas arra, hogy kivívja az NB I-es tagságot, és természetesen azonnal szeretnénk visszajutni az élvonalba. Persze senki ne gondolja, hogy ez egy könnyű menet lesz, minden egyes mérkőzésen nagyon keményen meg kell küzdenünk a sikerért. Minden játékosnak a maximumot kell nyújtania majd, de úgy érzem, hogy ez így is lesz, ezért is vállaltam a feladatot. A második csapatunk a korábbi években a Keleti-csoportban játszott, így már csak ezért is kedvezőbb lett volna számunkra, ha ide nyerünk besorolást. Másként alakult, a Nyugati-csoportban kell sikerrel szerepelnünk. Természetesen ezeket az együtteseket is ismerjük, hiszen többször előfordult, hogy láttuk őket, ha egy-egy játékost megfigyeltünk. Persze más, ha ellenfélként készül rájuk az ember. Itt három-négy olyan csapat van, mely vállalná az NB I-et, és szakértők szerint jelentősebb körbeverések várhatók itt, mint keleten. Remélem, ebből jól jövünk ki, de ehhez koncentrált, jó futballra van szükség minden mérkőzésen. (FOTÓ: MTKHUNGARIA.HU)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON