Csank most még nem pánikolna - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2011, augusztus 26 - 11:03 Frissítve: 2011, augusztus 26 - 16:22

Az OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómeccsén az eddig 100 százalékos Győr a még nyeretlen Zalaegerszeget fogadja. Csertői Aurél, a hazaiak vezetőedzője dicséri a ZTE-t, míg Csank János, a vendégek mestere szerint még nem kell pánikolni.

Nyerd meg Bojan Krkic dedikált Roma-mezét: kattints és nyomd meg a Tetszik gombot a bejegyzésnél!


Győri ETO – ZTE, 18.00

Csertői Aurél (Győri ETO): - Mi csak akkor nyerhetünk, ha a játékosok maximálisan koncentrálnak és fegyelmezettek, mint az eddigi fordulókban. Tudjuk, hogy a Zalaegerszeg jobb csapat annál, mint ahogyan a táblázaton elfoglalt helyezése mutatja, tavaly óta nyilván nem felejtettek el focizni. A Vasas ellen irreális talajon jó iramú meccset játszottak. Mi kellő magabiztossággal készülünk ellenük, azon vagyunk, hogy folytassuk a sorozatunkat. (eto.hu)

Csank János (ZTE): - Egy nagyon jó passzban lévő csapat otthonába látogatunk, amelynek ugyan kissé hullámzó a játéka, de megtanult nyerni. Kevés változás történt náluk a nyáron, így stabil együttessé vált az ETO, s nagyon egységes képet mutat. Egyébként pedig kár is szaporítani a szót: amelyik csapat hatból hatot nyer, az nem lehet rossz. Tény, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben, de még nem kell pánikolni, le kell vetkőznünk az esetleges görcsösséget. A pálya közepét nem lenne szabad elvesztenünk, s arra kell törekednünk, hogy ne birtokolja sokat a labdát az ellenfél. Az elejét pedig nagyon meg kell fognunk, a Győr ugyanis általában nagyon jól kezdi a mérkőzéseket, tele önbizalommal. (zalaihirlap.hu) (FOTÓ: ETO.HU)

A pepsifoci.hu ÉLŐBEN közvetíti a találkozót!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON