Egervári Hajnalra és Szabicsra sem számíthat egyelőre

Feltöltve: 2011, augusztus 29 - 20:07 Frissítve: 2011, augusztus 29 - 20:50

A svédek és a moldávok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott egyelőre nem edzett teljes létszámban. Hajnal és Szabics még külön készült, Pintér pedig még nem futott be.

A magyar válogatott keretéből egyedül Pintér Ádám nem érkezett meg az első gyakorlásra, a Real Zaragoza játékosa vasárnap késő este még bajnokit játszott, ezért csak hétfőn tudott hazaindulni. Az mlsz.hu tudósítása szerint a mai tréningen két futballista kisebb sérülése miatt nem vehetett részt, Hajnal Tamás és Szabics Imre a konditeremben végzett speciális edzésmunkát. Azok a futballisták, akik tegnap bajnokit játszottak, könnyített feladatokat kaptak, a többieknek pedig a bemelegítés után különböző labdás gyakorlatokat írt elő a szakmai stáb.

A jelen lévő játékosok közül páran az esélyekről is beszéltek. Korcsmár Zsolt, a norvég Brann Bergen légiósa az izlandiak ellen lépett pályára első alkalommal a felnőtt válogatottban, és Juhász Roland, valamint Vanczák Vilmos eltiltása miatt elképzelhető, hogy pénteken első tétmérkőzésén is szerepet kap a gárdában.

- Bár az Izland elleni meccsen játszottam először a csapatban, nem tartok attól, hogy gond lesz az összeszokottsággal - mondta Korcsmár Zsolt a szövetség honlapjának. - Azon a meccsen összhang volt a védelemben, a kommunikáció jó volt a csapaton belül, és önbizalmat tudtunk meríteni a négygólos győzelemből. Korábban már dolgoztam együtt Egervári Sándorral, tudom, mit kér a játékosoktól, egyedül talán az lehet furcsa, hogy klubcsapatomban más szerepkörben futballozom, és kicsit szoknom kell a feladatokat. Ismerjük a svédeket, tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mire számíthatunk tőlük. Ha végig koncentrálunk, és nem engedjük, hogy ránk erőltessék saját stílusukat, akkor kedvező eredményt érhetünk el.

Koman Vladimir szerint nem azzal kell foglakozni, hogy kik nem lehetnek ott a svédek ellen a csapatban, hanem arra kell koncentrálni, hogy a pályára lépő játékosok a lehető legtöbbet hozzák ki magukból.
- Sajnálom, hogy többen is megsérültek a keretből, és mielőbbi gyógyulást kívánok nekik, de jelenleg nem foglalkozhatunk velük. Nekünk most azokkal a játékosokkal kell készülnünk, akik rendelkezésre állnak, az új kerettagokat be kell építeni az együttesbe, és ha ez megvalósul, akkor nincs okunk félni senkitől. Úgy érzem, bátor, kreatív támadójátékkal tudunk gólt szerezni a pénteki meccsen, ezért a legfontosabbnak azt tartom, hogy ne kapjunk gólt a találkozón - fogalmazott Koman.

A jelenlegi keretből egyedül Rudolf Gergely mondhatja el magáról, hogy már szerzett gólt a svédek ellen, a Genoa játékosa 2008 szeptemberében, a solnai vb-selejtezőn vette be a skandinávok kapuját.
- Nem foglalkozom különösebben az ellenféllel, a legfontosabb, hogy a saját feladatunkra koncentráljunk, a saját játékunkat játsszuk, függetlenül attól, ki van a pályán a másik csapatban. Sorsdöntő meccs vár ránk, és úgy gondolom, hogy a hollandok ellen idegenben nyújtott játékunkkal jók lehetünk egy győzelemre a svéd meccsen is. Több hiányzónk van, de akik pótolják őket, szintén remek játékosok. Jó csapatunk van, én bízom magunkban - fogalmazott Rudolf.

A szövetség tájékoztatása szerint négy nappal a szeptember 2-i meccs előtt a jegyek nagy része elkelt, és már csak mintegy 4000 belépő áll rendelkezésre azok számára, akik az utolsó pillanatokban döntenek úgy, hogy a helyszínen szurkolnak a csapatnak. A jegyekhez továbbra is országszerte az IBUSZ irodáiban, valamint a www.ibusz.hu weboldalon lehet hozzájutni, egy személy legfeljebb négy belépőt vásárolhat.

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON