Szabics elmondta, miért nyertünk - ”nem szerencse volt”

Feltöltve: 2011, szeptember 3 - 11:35 Frissítve: 2011, szeptember 3 - 19:18

A svédek elleni 2-1-es győzelem alkalmával az első találatot jegyző Szabics Imre arról nyilatkozott a találkozó lefújása után, hogy nem azért nyertünk, mert a szerencse végre mellénk állt, hanem mert jobbak voltunk a skandinávoknál.

MAGYAR-SVÉD: Minden a sorsdöntő selejtezőről itt - kattints!

- pepsifoci.hu - A magyar válogatott első gólját szerző Szabics Imre szerint ”kötelező” volt megoldania a találata előtti szituációt.
– Rudolftól borzasztóan jó labdát kaptam, nagy helyzet volt, kötelező volt megoldani. Nagyon örülök neki, hogy sikerült nyernünk, és nem arról van szó, hogy most a szerencse mellénk szegődött, hanem jogosan győztük le a svéd válogatottat, maximálisan megérdemeltnek tartom a sikerünket, főleg, hogy kihagytunk egy tizenegyest is. Most szeretnék egy kicsit örülni, nagyon nagy ünneplés persze nem lesz, de ennek a győzelemnek azért ki szeretnénk élvezni az ízét. Beszéltünk róla a meccs előtt, hogy úgy érezzük, ez a csapat most minden helyzetből fel tud állni. Ez be is bizonyosodott ma, hiszen az egyenlítés után nagyon nyomtak a svédek, de nagyon fontos, volt, hogy hittünk a sikerben végig.

Szabics a tőle nem szokatlan karakánsággal egy kérdésnél félig tréfásan ”kiszólt” az újságíróknak, amikor a csapat egységességére terelődött a szó.
– Egész héten azt olvastam az újságokban, hogy nem vagyunk egységesek, ezek szerint most már igen? – kérdezett vissza félig-meddig mosolyogva a Sturm támadója, aki természetesen folytatta a találkozó elemzését, és előre is tekintett egy kicsit.

– Örülök, hogy végre nyomás nélkül fociztunk, nem görcsöltünk be, szerettünk volna egy jót focizni. Ma látható volt, hogy megvan bennünk az a képesség, hogy egy ilyen meccset meg tudjunk nyerni. Ettől a csapattól nem elvárás az, hogy továbbjusson a csoportjából, éppen ezért Moldvában is teher nélkül futballozhatunk. Ettől függetlenül a végsőkig küzdünk majd a bravúrért, és azért van is erre esélyünk, de ehhez már más hibája is szükséges. Nem könnyű ma az emberek élete Magyarországon, és ezért is fontos volt ez a győzelem, hogy talán egy pici örömöt tudtunk nekik okozni. (FOTO: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON