Torghelle góllal, de vereséggel tért vissza az NB I-be

Feltöltve: 2011, október 1 - 16:53 Frissítve: 2011, október 1 - 21:49

Góllal tért vissza a magyar élvonalba Torghelle Sándor, a Budapest Honvéd viszont ennek ellenére 3-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a Pakstól. A kispestiek egy félidőn át emberhátrányban játszottak, így is kétszer egyenlítettek, de a vendégcsapat mindig tudott újítani.

TABELLÁK: Az NB I, és az NB II és a topligák állása egy helyen - kattints!

- pepsifoci.hu - A hazai kispestiek kezdtek élénkebben, Torghelle, révén a vezetést is megszerezhették volna, de beleléptek a lövésbe. Utána Vayer hagyott ki hatalmas helyzetet: egyedül tört kapura, de végül mellé lőtt. A 35. percben Hrepka maradt teljesen egyedül, de rosszul vette át a labdát, így Kemenes ért oda időben. A 43. percben Böde bikázott nagy gólt a léc alá, majd két percre rá Akassou kapta meg második sárga lapját, és így a pirosat is.

(A gólok ITT)

Szünet után érezhető volt, hogy a Honvéd nem akar beletörődni a vereségbe, nagy energiákat mozgósítottak, és Botis fejesével egyenlítettek is a 62. percben. Erre nem sokkal később Vayer válaszolt egy szerencsés góllal, majd Torghelle mutatta meg, miért is szerződtette őt a Kispest, egy egyéni megmozdulás után talált a kapuba. Innentől roppant nyílt lett a találkozó, futószalagon jöttek a helyzetek mindkét oldalon, egy ilyen szituációt követően Vayer értékesített egy ziccert újra. Két perccel a vége előtt Danilo fejelhetett volna gólt, de pár méterre a kaputól célt tévesztett. Végül maradt a 3-2-es vendéggyőzelem, amely egy kimondottan élvezetes találkozón született meg. (FOTÓ: TEOL.HU)

Bp. Honvéd – MVM Paks 2-3 (Botis 62., Torghelle 68. ill. Böde 43., Vayer 66., 76.) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON