Új posztot talált Laczkónak a Samp edzője

Feltöltve: 2011, október 15 - 10:10 Frissítve: 2016, május 27 - 13:22

Gianluca Atzorinak kísérletezni támadt kedve az amatőrökből álló Campomorone elleni tesztmeccsen, ezért az első félidőben a védelem bal oldala helyett a középpálya jobb szélére vezényelte Laczkó Zsoltot.

NB I: Minden az élvonal hétvégi fordulójáról itt - kattints!

- pepsifoci.hu - A magyar légiós a második játékrészben aztán visszakerült eredeti helyére, és csapatából egyedüliként játszotta végig a 7-0-ra megnyert gyakorlómeccset.

Ideális partner volt a Campomorone amatőr együttese a Sampdoria számára, olyan ellenfél, amely ellen több játékelemet be lehetett gyakorolni, illetve ki lehetett próbálni néhány újdonságot. Például azt, hogy a ballábas védő, Laczkó Zsolt a középpálya jobb oldalán kezdjen. Gianluca Atzori húzása elsőre meglepőnek tűnhet, de a beszámolók szerint a bekk a "jobbfutó" posztján sem mozgott idegenül, sőt akár gólt is szerezhetett volna.

A második félidőben aztán visszakerült eredeti helyére, de körülette minden megváltozott: a Sampdoria mestere csapatot cserélt, egyedül a magyar légiós játszotta végig a meccset. Amelyen az eredmény természetesen nem számított, de a történeti hűség kedvéért mégiscsak rögzítjük: 7-0-ra nyert a Samp.


EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON