Békéscsaba

NB I: Így erősítenek a csapatok - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, június 6 - 11:30

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a feljutott Gyirmót, illetve Mezőkövesd is szerepel.

Megszerezte a Haladás az NB I legkeresettebb légiósát

Feltöltve: 2016, június 3 - 18:08

Megvan a Haladás első nyári igazolása: a több klub - a szombathelyiek bejelentése szerint a Diósgyőr, az Újpest és a Vasas - által is csábított 25 éves spanyol szélső, Ezequiel Calvente egy évre kölcsönbe érkezik Szombathelyre az NB I-től búcsúzó Békéscsabától.

NB I: Már pörög a magyar piac - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, május 30 - 10:59

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a már biztosan feljutó Gyirmót is szerepel.

NB I: Így állnak a csapatok a piacon - átigazolási körkép

Feltöltve: 2016, május 23 - 15:03

Egyre több átigazolási hír jelenik meg az NB I-es klubok kapcsán, bár az átigazolási időszak hivatalosan még nem is kezdődött el. A csakfoci.hu a könnyebb átláthatóság kedvéért ismét jelentkezik megszokott rovatával, amely azt veszi számba, hogyan állnak az élvonal klubjai az érkezők, a távozók és a jelöltek terén. Összeállításunkban a két idei kieső (Puskás Akadémia, Békéscsaba) és a már biztosan feljutó Gyirmót is szerepel.

A Haladás is vinné az NB I egyik legjobb légiósát - két okból is eladnák

Feltöltve: 2016, május 18 - 11:41

Több magyar klubbal is zajlanak a tárgyalások a Békéscsaba légiósáról, Ezequiel Calventéről. Korábban három NB I-es csapat érdeklődéséről lehetett hallani, úgy tudjuk, a Haladásnál is felmerül a szerződtetése. A csabaiak duplán eladási kényszerben vannak.

Bajnok a Fradi akkor is, ha az NB I színmagyar lenne - furcsa tabella

Feltöltve: 2016, május 14 - 16:10

Egy nemzetközi fociportál a bajnokságok lezárultát követően általában készít egy speciális tabellát, amelynek lényege, hogy csak a hazai játékosok által szerzett gólokat veszi figyelembe. Természetesen ennek komoly szakmai értéke nincs, egyfajta érdekességként szokta elkészíteni a Transfermarkt ezt a különtabellát. Nézzük, hogyan módosulna az NB I-es tabella a fentiek figyelembevételével.

NB I-es licencet kapott a kiesett Békéscsaba

Feltöltve: 2016, május 11 - 17:28

A Magyar Labdarúgó Szövetség határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2016/2017-es szezonra érvényes, első osztályú és nemzetközi UEFA licencet.

NB I: Nehezebb lesz kijátszani az MLSZ-t - nem kaphat bárki állampolgárságot

Feltöltve: 2016, május 11 - 16:40

Az elmúlt hetekben, hónapokban több külföldi NB I-es játékos is magyar állampolgárságot kapott. Mindez az adott klubok számára előnyt jelenthet az MLSZ központi összegeinek elosztásánál, hiszen ilyen esetekben könnyebb három (illetve öt) légióssal kiállítani a csapatot – ennyi ugyanis a limit, ami után meccsenként 3 millió forint jár a kluboknak a szövetségtől. Az MLSZ szeretné elejét venni a honosítási hullámnak, ezért lépett az ügyben.

NB I: Kilenc magyar és Vasas-fölény a forduló válogatottjában

Feltöltve: 2016, május 3 - 13:41

Ezúttal az MTK ellen bennmaradást érő győzelmet arató Vasas uralja a forduló válogatottját három játékossal és egy edzővel. Az Újpesten 3-0-ra nyerő Videoton, valamint a Diósgyőrben sikert arató Paks is 3-3 játékossal képviselteti magát a legjobbak között. Íme, a forduló válogatottja.

NB I: 11 gól, minden eldőlt - az utolsó forduló videón!

Feltöltve: 2016, május 2 - 09:08

6 mérkőzésen 11 gól született az OTP Bank Liga 2015/2016-os szezonjának utolsó, 33. fordulójában, amely természetesen valamennyi, még függőben lévő kérdést le is zárt. A Ferencváros már korábban kiderült bajnoki címe mellett eldőlt, hogy a Videoton és a DVSC zárt a dobogón, de az MTK is indulhat az Európa Ligában. Kiesett a Békéscsaba és a Puskás Akadémia, a Vasas viszont nagy hajrával benntartotta magát az élvonalban.

Extra NB I-es tabella: A Fradi alig bajnok, az Újpest a tavasz egyik vesztese

Feltöltve: 2016, május 1 - 15:13

A Ferencváros lett 2016 bajnoka is az NB I-ben, igaz, a zöld-fehérek csak szoros küzdelemben végeztek a Videoton és a DVSC előtt. Az idény második felének alighanem legnagyobb nyertese a Vasas, amely remek hajrával őrizte meg végül NB I-es tagságát, a tavaszi tabellán a középmezőnyben végezve. A speciális tabellán a Paks a sereghajtó, amely utolsó 14 meccsén 9-szer is kikapott, a két lila-fehér csapatnak és a Puskás Akadémiának sem jött össze a szezon utolsó bő egy tucat mérkőzése.

Horváth: "Nem könnyű magyar edzőnek lenni"; Doll nem számított rá, hogy ekkorát fejlődik a Fradi

Feltöltve: 2016, április 30 - 22:50

A Ferencváros bajnoki címét követően Thomas Doll arról beszélt, sosem gondolta volna, hogy ekkorát fejlődik majd a csapata. A Videotonnal a második helyet megcsípő Horváth Ferenc amondó, nem könnyű magyar edzőnek lenni, korábban ugyanis a hazai kollégái és a sajtó sem hitt benne. Szíjjártó István nem tudja, hogy mit hoz a jövő a Puskás Akadémia számára, míg Michael Oenning örül annak, hogy tavasszal sikerült végrehajtani a Vasasnál elképzelt terveit. Edzői értékelések.

Élőben az NB I: DVTK - Paks

Feltöltve: 2016, április 30 - 18:43

Az OTP Bank Liga 33., egyben utolsó fordulójában 16.30-tól a Videoton, a Debrecen, az MTK és a Haladás a dobogós helyekért száll csatába, míg a Vasas és a Puskás Akadémia számára a bennmaradás a tét. A bajnokság zárómeccsét 19 órától a DVTK és a Paks játssza egymással. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

NB I: Bravúros győzelemmel harcolta ki a bennmaradást a Vasas, a Vidi ért oda a második helyre

Feltöltve: 2016, április 30 - 18:33

Az OTP Bank Liga 33. fordulójában a Vasas 2-0-ra legyőzte az MTK-t, így sikerült kiharcolnia a bennmaradást az NB I-ben. A Puskás Akadémia 2-1-re verte a Honvédot, de búcsúzott az élvonaltól, a Videoton három góllal bizonyult jobbnak az Újpestnél, amely ezüstérmet ért a csapat számára. A Debrecen a békécsabai döntetlenjével a harmadik helyre ért oda, míg a bajnok Ferencváros egy öngóllal bizonyult jobbnak a Haladásnál.

NB I: A Vasasnál "csakazértis" hangulat van, a Puskás nem engedheti meg magának - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, április 30 - 12:23

Michael Oenning szerint csapata "csakazértis" hangulatban készül az utolsó meccsre, míg a Puskás Akadémia vezetőedzője szerint csapatának kockáztatnia kell majd, a Honvéd pedig alighanem meglepetéssel készül majd. Szombathelyen Fradi-verésre készülnek, míg a Videoton a második helyről szeretne Európa Ligába-jutni. Edzői nyilatkozatok.

Eldőlt: Körkapcsolással közvetít az M4 az NB I utolsó fordulójában

Feltöltve: 2016, április 29 - 15:41

Az OTP Bank Liga utolsó, fontos kérdésekről döntő, 33. fordulójában az M4 Sport több helyszínes közvetítéssel szolgálja ki a szurkolókat. A sportcsatorna valamennyi találkozót közvetíti egyszerre, az Újpest-Videoton lesz a "főmérkőzés", de a kiesés elleni harc ütközeteiről és az Európa Ligás-helyezésekről is döntő mérkőzések fontos eseményeiről is azonnal, élőben értesülhetnek a drukkerek.

"Hat meccses eltiltást azok szoktak kapni, akik bírót akarnak verni"

Feltöltve: 2016, április 28 - 08:50

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 6 meccsre tiltotta el a hétvégi fordulóban kiállított Laczkó Zsoltot és Torghelle Sándort. A Békéscsaba válogatott labdarúgója a döntés után a csakfoci.hu-nak elmondta, nagyot hibázott, vállalja a felelősséget, de azt várná, hogy a hibázó játékvezetőre nézve is legyen következménye egy-egy tévedésnek, ne csak a csapatokra vagy játékosokra nézve. A hatmeccses eltiltás sokkolta őt, ezért biztosan fellebbezni fog.

MLSZ: Torghelle és Laczkó 6-6 mecset kapott - az Újpest 500 ezret fizet

Feltöltve: 2016, április 27 - 09:28

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága április 26-i ülésén súlyos büntetésekről hozott döntéseket. Az előző fordulóban kiállított Torghelle Sándor, valamint Laczkó Zsolt is egyaránt 6-6 meccset kénytelen kihagyni. Pénzbüntetést kapott a Ferencváros, a Diósgyőr, a Békéscsaba, a Debrecen és az Újpest is. A lilák fizetik a legtöbbet, 500 ezer forintot, mivel a derbin pirotechnikai eszközöket használtak és huhogtak.

Magyarok-Légiósok 8-3 - itt a forduló válogatottja

Feltöltve: 2016, április 25 - 19:08

Az MTK-t kiütő Videoton, a Puskás Akadémia ellen fontos győzelmet arató Vasas, a derbin ikszelő Újpest, valamint a Diósgyőrt magabiztosan legyőző Debrecen uralja a forduló válogatottját. Az említett csapatokon kívül a DVTK, a Honvéd és a Békéscsaba adott még játékost a forduló válogatottjába.

Csak egyszer voltak többen ennél az NB I meccsein - a Fradi-Újpest tarolt

Feltöltve: 2016, április 25 - 10:33

Az egész szezon második legjobb átlagos nézőszámát produkálta az OTP Bank Liga 32. fordulója, nyilván az idény második leglátogatottabb meccsének bizonyuló FTC-Újpest derbinek köszönhetően. Ugyancsak sokan voltak a Vasas-pályán, ahová ezúttal a klubvezetés ingyen engedte be a drukkereket, de a DVSC-Diósgyőr találkozót is 3 ezernél többen tekintették meg. Nézőszámok.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel