Békéscsaba

NB I: Négy klub tavaszra "lemondott" a fiatalokról

Feltöltve: 2016, március 30 - 16:14

Az őszhöz képest nagyjából az ötödével visszaesett a fiatal játékpercek aránya az NB I-ben. Ennek több oka is van: akadtak klubok, ahol az eredményesség érdekében mondtak le a 20 éven aluli játékos bevetéséről, de arra is akadt példa, hogy az ősszel foglalkoztatott fiatalt értékesítette a klubja. Ősszel volt olyan forduló, ahol 23 fiatal is lehetőséghez jutott, tavasszal viszont olyan is akadt, amikor öt klub lemondott erről a lehetőségről.

Cáfolt a Békéscsaba: Nem fogadás miatt került ki a játékos a keretből

Feltöltve: 2016, március 28 - 11:06

A Békéscsaba cáfolta azt a lapértesülést, mely szerint Borbély Bálint azért került volna ki az első csapat keretéből, mert a március elején megrendezett Paks-Békéscsaba összecsapáson fogadott csapata sikerére. A játékos valóban nem tagja a keretnek már, de ennek valós okát a klub nem közölte.

Változás az NB I-ben: Megint vidékre költözik az MTK

Feltöltve: 2016, március 25 - 15:16

Ahogy azt a csakfoci.hu már múlt heti cikkében jelezte, újabb két hazai meccsét játssza Dunaújvárosban az MTK Budapest a labdarúgó OTP Bank Ligában.

NB I: Ennyi pénzt kerestek a csapatok a TV-közvetítésekkel - itt a lista

Feltöltve: 2016, március 23 - 10:10

Az idei szezontól a klubok a központosított jogokért járó pénzekből elsősorban a légiósszabály betartása és a fiatalok játszatása miatt részesülnek leginkább. Arról kevesebb szó esik, hogy az alapján is honorálják a csapatokat, kinek hány meccsét közvetíti a televízió. Nem ugyanannyi jár a hazai és az idegenbeli bajnokikért, összesítésünkből kiderül, melyik klub milyen arányban részesül a közvetítési pénzekből, de azt is összesítettük, ki, hányszor kerül képernyőre az idei szezonban.

NB I: Megvan újabb 5 forduló időpontja - a Fradi tarol a TV-ben

Feltöltve: 2016, március 22 - 14:26

Az MLSZ-ben elkészítették újabb öt forduló pontos időbeosztását, valamint az is kiderül, hogy mely mérkőzéseket közvetíti az M4 Sport. Az elhalasztott 27. forduló, valamint a zárónap pontos programja egyelőre még nem ismert.

Diósgyőri uralom a forduló válogatottjában

Feltöltve: 2016, március 21 - 22:30

Három diósgyőri játékos is van a forduló válogatottjában, de a DVTK adja a forduló edzőjét is. Íme, a 26. forduló válogatottja.

Újpest: "Szégyen, vérlázító, fogalmuk nincs, hol játszanak" - Balajcza kifakadt

Feltöltve: 2016, március 21 - 11:12

Balajcza Szabolcs csapatkapitány, az Újpest kapusa rendkívüli módon mérges volt amiatt, ahogyan csapata kikapott Békéscsabán. A rutinos hálóőr néhány csapattársa hozzáállásával különösen elégedetlen volt, mint fogalmazott, pár játékosnak fogalma sincs arról, hogy melyik klubnál játszik egyáltalán, és már elhitte, hogy megvan a dobogó a liláknak, miközben a kiesés elől menekülő csabaiak mindent megtettek, és megérdemelten nyertek.

NB I: 3452 néző a csúcs a fordulóban - ennyien voltak a meccseken

Feltöltve: 2016, március 21 - 10:14

Az NB I-es idény negyedik legrosszabb nézőszám-átlagát produkálták a csapatok az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A hat meccsen valamivel többen, mint 11 ezren voltak kint, a Vasas-FTC találkozó a maga 3452-es látogatottságával az első helyen tudott zárni. A forduló rangadóját 634-en látták a helyszínen.

Vignjevic: "Úgy érkeztünk ide, mintha nyaralni jöttünk volna" - Doll szerint kiérdemlik a bajnoki címet

Feltöltve: 2016, március 19 - 22:30

Thomas Doll szerint a Ferencváros teljesen megérdemelten végez majd az élen az NB I-ben, de nem türelmetlen a bajnoki címet illetően. Nebojsa Vignjevic úgy érezte, hogy az Újpest nyaralni érkezett Békéscsabára, Horváth Ferencnek kezd egy kicsit unalmassá válni, hogy mindig igaza lesz a Vidit illetően, míg Csertői Aurél úgy véli, a Paks ilyen rosszul még nem futballozott a szezonban. Edzői értékelések.

Élőben az NB I: Vasas - Ferencváros

Feltöltve: 2016, március 19 - 18:40

Az OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján 15.30-tól a Puskás Akadémia a Videotonnal csap össze, a DVTK a Haladással meccsel, az Újpest a Békéscsaba otthonába látogat, míg a Honvéd a Paks csapatát fogadja. A nap zárómeccsén 18 órától a Ferencváros a Vasas vendége lesz. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

NB I: Megégett az Újpest, hármat számolt ellenfelére a DVTK

Feltöltve: 2016, március 19 - 18:31

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a DVTK hazai pályán sima, 3-0-s sikert aratott a Haladás felett. A Békéscsaba egy 89. percben szerzett találattal tartotta otthon a három pontot az Újpest ellen, a Puskás Akadémia és a Videoton összecsapásán érintetlenek maradtak a kapuk, míg a Honvéd két góllal verte a Paksot.

Jarni: Különleges, parázs meccs lesz a Vidi elleni - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, március 19 - 11:47

Az OTP Bank Liga 26. fordulója előtt Robert Jarni azt mondja, parázs meccsre számít a Videoton ellen, míg Horváth Ferenc elmondta, mit vár a csatáraitól végre. Michael Oenning szerint csapata most inkább a védekezésre koncentrál majd, míg Thomas Doll hiába barátja a német szakembernek, győzelemre készül ellene, hiszen ez bajnoki címet érhet. Egervári Sándor és Mészöly Géza is más meccsre számít, mint három hete. Csertői Aurél szerint a Honvéd bravúrt bravúrra halmoz, míg Marco Rossi szerint az a fontos, hogy a játékosai most is úgy mennek-e fel a pályára, mint a Loki vagy a Fradi ellen.

A Békéscsaba mindkét edzője kiakadt a Twitteren az újpesti gólok után - fotó, videó

Feltöltve: 2016, március 17 - 13:09

A mindkét újpesti gólt megelőző szituáció miatt dühösek Békéscsabán: a két lila-fehér gárda szerdai kupaelődöntőjét (2-0 a budapestieknek) követően a vendégek edzői stábjának vezetői nehezményezték, hogy szerintük a Lencse László első góljával végződő támadás közben a labda elhagyta a játékteret, a második találatnál pedig egyértelmű lesről indult a támadó. Képekkel is bizonygatta igazát Zoran Spisljak vezetőedző, és segítője, Purguly Árpád, de ezekre érkezett reakció is. Cikkünkben megmutatjuk a konkrét eseteket, de azt is, amit a fővárosi lilák kérhetnének számon a játékvezetőn.

MK: Kondás szerint a Lokinak volt több helyzete, Doll csak röviden értékelt

Feltöltve: 2016, március 16 - 22:44

Thomas Doll szerint nem játszottak szép futballt a Debrecen ellen, ennél pedig többet kell majd nyújtaniuk a visszavágón, ha be akarnak jutni a döntőbe. Kondás Elemér amondó, nekik volt több helyzetük, Nebojsa Vignjevic pedig csak az Újpest első félidőben nyújtott játékával volt elégedetlen. Edzői értékelések.

MLSZ: Helybenhagyták a Fradi-játékos 4 meccses eltiltását, 5 klub is fizet a szurkolói miatt

Feltöltve: 2016, március 16 - 19:07

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Békéscsabát 100 ezer forint, míg a Haladást, az Újpestet, a DVTK-t és a Honvédot 50 ezer forint megfizetésére kötelezte a szurkolói miatt. A szövetség a Ferencváros játékosának, Florian Trinksnek a Magyar Kupára vonatkozó 4 meccses eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

MK: Lencse vezérletével lépett nagyot az Újpest a kupadöntő felé

Feltöltve: 2016, március 16 - 18:53

A Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásában az Újpest 2-0-ra legyőzte a Békéscsaba csapatát. A találkozó első félidejében nem született gól, a fordulást követően azonban Lencse László betalált, majd a hajrában megszerezte a második találatát is, így a lilák nagyot léptek a finálé felé.

A Vidi és Vad II a lapkirály, a Fradi sem szűz már az NB I-ben

Feltöltve: 2016, március 15 - 10:37

697 sárga és 38 piros lapot osztottak ki a játékvezetők az OTP Bank Liga idényének eddigi 25 fordulójában. A legtöbb lap a Videoton és Vad II István nevéhez fűződik, igaz, sem a fehérváriak, sem a FIFA-játékvezető nem áll az élen a kiállítások tekintetében. A piroskirály a Békéscsaba és a Diósgyőr az NB I-ben, a bírók közük pedig Iványi és Erdős, előbbinek 12 meccs is elég volt 5 kiállításhoz. Az ősszel még makulátlan FTC tavasszal már két piros lapot is összeszedett.

Tarolt a Lokit verő Honvéd - itt a forduló válogatottja

Feltöltve: 2016, március 14 - 16:32

Nem meglepő módon a Debrecenben 3-0-ra nyerő Honvéd uralja a forduló válogatottját három játékossal, sőt, a csapat edzője a kispesti Marco Rossi. Az MTK-ból, a Videotonból és a Ferencvárosból 2-2 labdarúgó került be a legjobbak közé, míg a Békéscsaba és a Paks 1-1 futballistával képviselteti magát a forduló válogatottjában.

MK: Mindkét elődöntőt közvetíti a TV

Feltöltve: 2016, március 14 - 14:46

Március 16-án, szerdán már az elődöntőkkel folytatódnak a Magyar Kupa küzdelmei.

Győzelemmel debütált edzőként a korábbi Fradi-játékos

Feltöltve: 2016, március 13 - 21:42

A még mindig csak 31 éves Horváth Dávid, a Ferencváros korábbi támadója győzelemmel mutatkozott be vezetőedzőként az NB III-as Monor kispadján.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel