Békéscsaba

Élőben az NB I: Fradi-DVTK, pályán a Vidi és a Loki is

Feltöltve: 2016, március 5 - 18:44

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában 15.30-tól az MTK az Újpesttel mérkőzik meg. 18 órától a Ferencváros a DVTK-val csap össze, a Videoton a Haladással meccsel, a Paks a Békéscsabával találkozik, a Debrecen a Puskás Akadémiát fogadja, míg a Honvéd a Vasassal játszik. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

NB I: Egervári meglepné a Fradit, Horváth igazi férfiakra számít - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, március 5 - 15:31

Az OTP Bank Liga 23. fordulója előtt Thomas Doll elmondta, csapata erőt merített a hétközi kupasikerből, Egervári Sándor azonban egy kis szerencsével pontot csenne a Fraditól. Horváth Ferenc szerint be kell bizonyítaniuk, hogy igazi férfiak alkotják a Vidit, Robert Jarni úgy véli, nincs veszítenivalójuk a Debrecen ellen, míg Michael Oenning nagyszerű előadást produkálna a Vasassal a Bozsik-stadionban. Edzői nyilatkozatok.

Magyar Kupa: Egymás után lesznek az elődöntők - a menetrend

Feltöltve: 2016, március 4 - 21:00

A Magyar Labdarúgó-szövetség kijelölte az MK-eldöntők első mérkőzéseinek időpontját. A játéknap március 16-án lesz.

8 meccsre eltiltották a Vidi-Fradi kiállított játékosait - videó

Feltöltve: 2016, március 4 - 10:37

Pátkai Máté 4, Asmir Suljic és Florian Trinks pedig 2-2 mérkőzéses eltiltást kapott az MLSZ fegyelmi bizottságától a Videoton-FTC Magyar Kupa-negyeddöntőn kapott piros lapja miatt. Két meccset kell kihagynia a fehérváriak kapusedzőjének, Bíró Imrének is Kassai Viktorék megsértése miatt. Fizetnie is kell a sorozattól búcsúzó Nyíregyházának és a Vidinek.

MK: A Fradi kevésbé, az Újpest jobban örülhet az elődöntő sorsolásának

Feltöltve: 2016, március 2 - 21:22

Kisorsolták a Magyar Kupa elődöntőinek párosításait, amely során a Debrecen a Ferencvárossal, míg az Újpest a Békéscsabával csap majd össze a döntőbe jutásért.

MK: 10-nél állt meg az Újpest, nagy izgalmak után dőlt el egy párharc

Feltöltve: 2016, március 2 - 16:26

A Magyar Kupa negyeddöntőjében az Újpest Cseke Benjámin és Kabát Péter találatával idegenben 2-0-ra győzte le a Tiszaújváros együttesét, így 10-1-es összesítéssel jutott be a legjobb négy közé. Az NB III-as Kozármisleny sokáig továbbjutásra állt, de végül nem tudta ledolgozni hátrányát a Békéscsabával szemben, így búcsúzott a sorozattól.

Kassai vezeti a Vidi-Fradi kuparangadót

Feltöltve: 2016, február 29 - 16:05

Kedden és szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágóira kerül sor. Megtörtént a bíróküldés.

Magyar Kupa: Két meccset közvetít a TV

Feltöltve: 2016, február 29 - 14:23

Kedden és szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőinek visszavágóira kerül sor. Az igazi izgalmak szerdán várhatóak.

Magyarország-Légiósok: 8-3 - itt a forduló válogatottja

Feltöltve: 2016, február 29 - 13:36

Nem meglepő, hogy a Ferencvárost legyőző Honvéd tarol a forduló válogatottjában. Az élete gólját szerző Baráth Botond mellett Nagy Gergő és Dusan Vasziljevics is bekerült a legjobbak közé, ráadásul Marco Rossi lett a hét edzője. A Paksot és az Újpestet ketten képviselik, míg a Békéscsaba, az MTK, a Videoton és a Haladás egy-egy játékossal került be a forduló válogatottjába.

NB I: Honvéd-torpedó süllyesztette el a Fradit - a forduló góljai videón

Feltöltve: 2016, február 29 - 11:15

Nézd meg az OTP Bank Liga 22. fordulójának összes gólját és a mérkőzések összefoglalóját az MLSZ TV videóin!

Nézőszámok: A Honvéd-Fradi és az Újpest-Loki javított a gyászos átlagon

Feltöltve: 2016, február 29 - 09:55

Összesen nagyjából 13 ezren, átlagban pedig alig több mint kétezren látták az OTP Bank Liga 22. fordulóját a stadionokban, az alacsony számnál is volt már azonban négy rosszabb kör is a szezonban. A hivatalos adatok szerint a legtöbben a Honvéd-FTC presztízsmeccsen voltak kint (4460-an), illetve az Újpest-DVSC rangadót látták még 3 ezernél többen a helyszínen. Volt egy találkozó, ahol azonban az 500 főt is alig érték el.

Élőben az NB I: Bp. Honvéd - Ferencváros

Feltöltve: 2016, február 27 - 18:45

Az OTP Bank Liga 22. fordulójában 15.30-tól az Újpest a Debrecennel csap össze, a Puskás Akadémia a Videotonnal meccsel, a Haladás a DVTK-val játszik, a Paks a Vasast fogadja, míg az MTK a Békéscsaba ellen lép pályára. A játéknap zárómeccsén 18 órától a Budapest Honvéd a Ferencvárossal találkozik. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a mérkőzések alakulását a csakfoci.hu-val!

NB I: Rossi lát esélyt a Fradi ellen, Vignjevic nehezen éli meg az eltiltását - ezt várják az edzők

Feltöltve: 2016, február 27 - 14:49

Az OTP Bank Liga 22. fordulója előtt Marco Rossi arról beszélt, hogy hogyan lehet esélye a Honvédnak a Fradi ellen, miközben Thomas Doll tiszteli az ellenfelet, de győzelmet vár a csapatától. Nebojsa Vignjevic nehezen éli meg, hogy nem irányíthatja az Újpestet a pálya széléről, Michael Oenning pontokat szerezne a Vasassal a Paks ellen, Horváth Ferenc pedig a Videoton első tavaszi győzelmére készül. Edzői nyilatkozatok.

NB I: A Fradi megint a topon, a Vidi felcsúti meccse a végén - nézőszámok

Feltöltve: 2016, február 21 - 17:52

Valamivel több, mint 3 ezer szurkolót vittek ki átlagban a stadionokba a szombati NB I-es meccsen. Nem meglepetés, hogy a Ferencváros hazai találkozóját látták a legtöbben, a zöld-fehér viszonylatában szerényebb nézőszám (6124) is elég volt az első helyhez. A többi találkozón viszont 3 ezer alatt maradt a szurkolók száma, a Vidi felcsúti albérletében pedig kétezren sem voltak.

Doll: "Nem fogok elnézést kérni a győzelemért" - Újpesten kevés az egy pont

Feltöltve: 2016, február 20 - 22:36

Thomas Doll a Puskás Akadémia elleni mérkőzés után képletesen elmondta, nem fog bocsánatot kérni azért, mert csapata legyőzte a felcsúti ellenfelét. A Honvéd játékosai nem tették zsebre, amit a szünetben kaptak Marco Rossitól, Mészöly Géza szerint a mély talaj is közrejátszott a Vasastól elszenvedett vereségben, Horváth Ferenc nem akart magyarázkodni a Vidi döntetlenje után, Újpesten pedig nem elégedettek a döntetlennel. Edzői értékelések.

NB I: Böde jól tért vissza, dobogóst vert a Vasas

Feltöltve: 2016, február 20 - 18:31

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában a Ferencváros 2-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát. A találkozón a sérülése után újra pályára lépő Böde Dániel is eredményes volt, végül azonban öngólnak nyilvánították a találatot. A Vasas bravúros sikert aratott a Haladás ellen, a Debrecen két góllal verte a Paksot, míg a Videoton nem tudta legyőzni a Békéscsabát.

Élőben az NB I: Újpest-MTK

Feltöltve: 2016, február 20 - 18:00

Az OTP Bank Liga 21. fordulójában 15 órától a DVTK a Budapest Honvéd együttesét fogadja. 15.30-tól a Ferencváros a Puskás Akadémiával találkozik, a Vasas a Haladáshoz utazik, a Videoton a Békéscsabával meccsel, míg a Debrecen a Pakssal csap össze. A játéknap zárómeccsén 17 órától az Újpest az MTK-val méri össze az erejét. Ne maradj le semmiről, kövesd élőben a találkozók alakulását a csakfoci.hu-val!

Közvetítések: Ezt a két Magyar Kupa-meccset adja az M4

Feltöltve: 2016, február 17 - 12:16

A DVSC-Nyíregyháza és a Videoton-Ferencváros Magyar Kupa-visszavágókat tűzi képernyőre az M4 március elején.

NB I: Újpesten volt kint a legtöbb szurkoló a nyitófordulóban - nézőszámok

Feltöltve: 2016, február 15 - 09:41

Bár az MTK-Paks találkozót elhalasztották az NB első 2016-os fordulójából, a további mérkőzés alapján nagyjából teljes képet kaphattunk arról, milyen volt a mérkőzések látogatottsága. Az őszi derbi után másodszor az idény során Újpesten voltak a legtöbben, megelőzve Békéscsabát és Debrecent, az átlagnézőszám azonban épphogy csak veri a 2000-et.

Vignjevic: "Lencse sokkal jobban bevált, mint Diagne" - Egervári egy elmaradt büntetőről beszélt

Feltöltve: 2016, február 13 - 22:36

Az Újpest Videoton elleni sikerét követően Nebojsa Vignjevic komolyan megdicsérte csapatát, és úgy véli, Lencse László hasznosabb lesz az együttes számára, mint korábban Mbaye Diagne volt. Horváth Ferenc szerint a Jóisten se akarta, hogy megnyerjék a meccset, Thomas Doll csak a három pontot tartja fontosnak, míg Egervári Sándor egy elmaradt büntető miatt sajnálkozott. Edzői értékelések.

CÍMLAPON

                                                                 

Tartalom átvétel